A hatvanas évek óta valósággal teleszórtuk a világűrt hulladékkal. Brit kutatók most ezt szeretnék eltakarítani egy sokoldalú műhold segítségével.
Egyre több fejtörést okoz az űrtechnológiában utazó cégeknek és űrügynökségeknek az űrszemét.
Becslések szerint a Föld körül már nagyjából 7 ezer tonna hulladék kering; tönkrement műholdak, rakéták, űrállomások levált darabjai, űrséták, szerelések során elhagyott eszközök.
Jelenleg 20 ezer veszélynek ítélt tárgy kering a bolygó közelében, mozgásukat az űrközpontok folyamatosan követik.
Ezek megsemmisítésére fejlesztenek multifunkciós műholdat a brit Surrey Space Center munkatársai.
Űrszemét (Fotó: NASA)
A RemoveDEBRIS műhold űrbéli tesztelését 2017-re tervezik, mivel különböző képességeit nem igazán lehet a Földön kipróbálni.
A szerkezet, miután pályára állt, először egy kocka alakú űrszemét-imitációt bocsát ki magából, majd egy kilőtt hálóval megpróbálja befogni azt.
Az elfogott tárgyat ezután már könnyen légkörben elégő pályára lehet állítani.
A RemoveDEBRIS további felszerelése egy szigonyágyú, ezt egy a műholdból kinyúló kar végére helyezett céltáblán fogják próbára tenni.
Optikai keresőrendszert is tesztelnek. A kamerából és LiDaR berendezésből álló figyelőegység egy újabb kibocsátott csali kockát kísérel majd meg betájolni az űrben.
A műhold saját útját is mintaszerűen fejezi be: fékezőernyőt, bocsát ki, ami a magasban ritkásan keringő részecskék ütközésével lelassítja, és a légkörbe süllyeszti a gépet, ami így elég a légkörben.
„A jövő műholdjait már úgy tervezik, hogy pályafutásuk végén megsemmisüljenek, így ne gyarapítsák az űrszemetet” – mondta el a RemoveDEBRIS projekt menedzsere, Jason Forshaw.