Áder János: a kommunista hatalom hazugságra, elnyomásra épült

Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események megmutatták a kommunista hatalom gyengeségét, a megtorlás ellenére akkor világossá vált, hogy ez a hatalom meg fog bukni - mondta el Áder János köztársasági elnök kedd délután Poznanban, miután Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel találkozott.

Áder János a lengyel elnök meghívására az 1956-os poznani munkásfelkelés 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekre érkezett a nyugat-lengyelországi Poznanba. A sajtóértekezletet azután tartották meg, hogy a lengyel államfő kedd délután a poznani Adam Mickiewicz egyetemen fogadta a magyar köztársasági elnököt.

“Mi volt a bűnük azoknak, akik 1956-ban Magyarországon utcára vonultak? Mi is volt a bűne azoknak, akik a poznani felkelés során utcára vonultak, és akik áldozattá, börtönbe zárt emberekké váltak?” – tette fel a kérdést az elnök, majd mindkét esemény hőseiről megállapította: szabadságot, demokráciát, jobb megélhetést akartak.

“Hiába fojtották vérbe a magyar forradalmat, a lengyelek és a magyarok számára, a világ valamennyi polgára számára akkor világossá vált, hogy a kommunista hatalom meg fog bukni, mert hazugságra, elnyomásra épül” – jelentette ki.

Mint mondta, 1956-ban kiderült: a fegyver ereje még egy ideig hatalmon tarthatja a kommunistákat, de az igazság előbb utóbb győzni fog.

Miközben ma a szabadság természetes dolog, minden kerek évforduló alkalmat ad arra, hogy “megemlékezzünk, és örüljünk annak, hogy mindez már történelem” – szögezte le Áder János.

Andrzej Duda elnök a sajtóértekezleten kijelentette: “bár több száz éves szálak kötik össze nemzeteinket, 1956-ban még szorosabbra fűződtek a lengyel-magyar kapcsolatok”.

“Az 1956-os események évfordulója nagyon szomorú megemlékezés, mégis szép tanúbizonysága a lengyel-magyar barátságnak” – mondta a lengyel elnök.

“A poznaniak a júniusi felkelés (során) elsőként mondtak nemet a kommunista hatalomnak, nemet mondtak a propagandára, a szegénységre, méltóságuk megtiprására” – szögezte le Andrzej Duda. Hozzátette: a magyarok, akik 1956 októberében “a lengyelek példáját követték, szintén a szabadságot követelték, mert fel akartak szabadulni a szovjet uralom alól”.

A lengyel és a magyar elnök a sajtóértekezlet után ellátogatott a Poznani Felkelés Múzeumába és megkoszorúzta a katyni és szibériai elhurcoltak emlékművét. Este részt vesznek a felkelés résztvevőiért felajánlott ünnepi szentmisén, és ünnepi beszédeket mondanak a megemlékezések központi ünnepségén.

A poznani megemlékezéseken részt vesz Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnöke, valamint Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke is, akik kedd délben Varsóban, a szejm előterében megnyitották az 1956-os lengyelországi és magyarországi eseményekről szóló szabadtéri kiállítást.