Megszökött egy humanoid robot a gyárból

Vélhetően elege lett az egészből, kis kalandra vágyott, hát meglépett. Vagy ki tudja, mondta a készítője.

Kissé városi legenda érzete támadhat az ura.ru hírügynökség tudósítását olvasónak, de a szokatlan hírről videó is készült. (Nem mintha utóbbi önmagában túl sokat bizonyítana.) A robotot egy Ural közeli városban, Permben tesztelték, amikor kereket oldott.

Mérnöke, Oleg Kivokurtsev elfelejtette bezárni a kaput, így indult magányos útjára. A mesterséges intelligenciával rendelkező, öntanuló robot szökéséig vizsgaterepen sajátított el automatikus mozgás algoritmusokat, amelyek állítólag a fejlesztés alatt álló Promobot új funkciói lesznek.

Sikerült 45 percet kószálnia a szökevénynek a nagyvárosban, mire az egyik út közepén megtalálták. Néhány értetlenkedő járókelő és a forgalmi dugóban rekedt autós volt az eset tanúja.

A kalandvágyó robotot a rendőrség szállította el az útból.