Döntött a kormány, felpöröghet a hazai buszgyártás

Döntött a kormány a hazai buszstratégiáról, a végleges változat szerint a hazai buszgyártáshoz évi 30 milliárdos támogatás szükséges. A kormány hat nagy cégre számít - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A kormány véglegesítette pénteken a buszgyártási stratégiát, amely a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forintos hazai támogatást igényel, és amely alapján jelentős kapacitás- és munkaerő-bővülés várható az ágazatban – mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A tárcavezető Mosonmagyaróváron, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. jubileumi és csarnokavató ünnepségén beszélt, ahol közölte, a kormány a hat nagy, buszgyártással foglalkozó cégre épít. Megjegyezte, el szeretnék érni, hogy mindenhol létrejöjjön az a kapacitás, amely biztosítja a sorozatgyártás lehetőségét.

A Modulo buszcsalád Medio típusú, elektromos hajtású prototípusa a Pécsi Széchenyi téren 2014. szeptember 24-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

A Modulo buszcsalád Medio típusú, elektromos hajtású prototípusa a Pécsi Széchenyi téren 2014. szeptember 24-én.
MTI Fotó: Sóki Tamás

Ezer új busz évente

A kormányzati támogatás mellett szükség lesz arra is, hogy a hároméves programban az üzemek hitelfelvétellel részt tudjanak venni a beruházásokban – mondta a miniszter.

A kormány célja, hogy három év múlva évente 1000-1200 új autóbuszt gyártsanak Magyarországon, amellyel párhuzamosan több mint ezer új munkahely jöhet létre – hangsúlyozta.

Többet is tudnának gyártani

A Mosonmagyaróváron és Győrben működő Kühne-Kravtex cégcsoport 1999 óta foglalkozik autóbuszok gyártásával. A Kühne Zrt. csarnokaiban készülnek a vázak, ott történik a festés-fényezés, míg az összeszerelés a Kravtex Kft. telephelyén.

A Kravtex-Kühne gyártósorairól eddig évente 100-120 busz került forgalomba, de a cégcsoport akár 500 jármű előállítására is képes lenne, amennyiben több megrendelést kap. Ezt előmozdíthatja a kormányzat buszgyártási stratégiája – vélik a cégcsoportnál.

A Kühne Zrt. bevételének nagyobb hányadát teszi ki a buszgyártás, de 2020-ig a mezőgazdasági gépek értékesítésének összegét is szeretnék megduplázni.

A nyilvános adatok szerint a mosonmagyaróvári cég 2014-es nyeresége mintegy 370 millió forint volt. Alkalmazottainak száma jelenleg 440 fő.