Örül a Bankszövetség a jegybank 100 milliárdjának

Szakmailag megalapozottnak tartja a Magyar Bankszövetség, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentősen megemeli a növekedési hitelprogram (nhp) harmadik szakaszának keretösszegét. A mostani a program kivezető szakasza.

A bankszövetség keddi közleményében hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságon belül a kis- és középvállalatok (kkv-k) indikátor szerepet játszanak, és amennyiben ezek a vállalkozások bővülni és erősödni tudnak, az szétterjed a gazdaság különféle területeire, a GDP növekedéstől kezdve a foglalkoztatottságig.

Magyar Bankszövetség

A Magyar Bankszövetség és tagbankjai kiemelt feladatnak tartják  a kkv-k finanszírozását. A gazdasági válság még érezhető utóhatásainak leküzdéséhez szükség van az MNB növekedési hitelprogramjának most elfogadott bővítésére – írták. A jegybanki és kormányzati programokra alapozott banki hitelkihelyezések a magyar gazdaság fenntartható növekedését segítik elő – olvasható a Magyar Bankszövetség közleményében.

Az MNB kedden jelentette be, hogy 100 milliárd forinttal megemeli a harmadik, kivezető szakasz keretösszegét, ezzel az első (forint) pillérben már 400 milliárd forintnyi hitelhez juthatnak év végéig a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaik megvalósításához, miközben a második (deviza) pillérben továbbra is elérhető a 300 milliárd forintos keretösszeg.

Hozzátették: a Magyar Bankszövetség kérése, és a gazdasági növekedés segítése a hitelprogramnak a korábbiaknál óvatosabb kivezetését indokolja.