Autó van, mentős nincs?

A szakemberhiány miatt az elmúlt időszakban voltak olyan napok, amikor a fővárosban nem tudták kiállítani az összes olyan mentőautót személyzettel, amely egyébként vezényelendő lett volna. Ilyenkor Budapest környéki mentőállomásokról rendeltek fel személyzetet, viszont akkor onnan hiányoztak a mentők – állítja Komáromi Zoltán, az Együtt egészségpolitikusa. A mentőszolgálat ezzel szemben azt közölte, hogy teljes kapacitással működnek a mentők, a betegellátás pedig folyamatos és zavartalan.

– Szakemberhiánytól szenvednek a mentők, ezért több olyan nap is volt az elmúlt időszakban, amikor a Budapest környéki mentőállomásokról hívták fel szolgálatra egy-egy kocsi személyzetét, hogy teljesíteni tudják a hívásokat. Így viszont onnan hiányoztak a mentők. Ez egyébként abból derült ki, hogy voltak olyan legénységek, például Albertirsáról vagy Szigetszentmiklósról, akik nem ismerték eléggé Budapestet, és keresgélniük kellett a címeket – mondta a hirado.hu-nak Komáromi Zoltán háziorvos, az Együtt egészségpolitikusa.

Egy mentő érkezik a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház megújult sürgősségi osztályára. MTI Fotó: Balázs Attila

Azt több, név nélkül nekünk nyilatkozó mentős is megerősítette, hogy sofőrhiány biztosan van a mentőszolgálatnál. A probléma azonban nem új keletű. Körülbelül egy évvel ezelőtt már felröppent a sajtóban a hír, hogy a taxisok között toboroz az OMSZ önkéntes mentő gépkocsivezetői szolgálatra. Ahhoz, hogy szükség esetén helyettesíteni tudják a mentősöket, egy nyolcszor nyolc órás tanfolyam keretében kellett elsajátítaniuk az alapvető mentési ismereteket.

Alacsony a fizetés

Komáromi Zoltán szerint úgy lehetne kezelni a problémát, ha megfelelő anyagi megbecsülés jutna a mentősöknek, ami csökkentené az elvándorlást és a fluktuációt.

– Egy jól képzett mentőápolót, mentőtisztet a kórházi sürgősségi osztályokon sokkal jobban megfizetnek, mint a mentőszolgálatnál. Ez elvándorlást generál, de nem külföldre mennek, hanem maradnak ugyanazon a településen, csak átmennek egy másik osztályra. Sokan viszont kétlaki módon csinálják ezt, dolgoznak a mentőknél és utána a sürgősségi osztályon is, ami viszont életveszélyes. Nemcsak a saját életüket teszik tönkre a túlmunkával, hanem másokat is veszélyeztetnek – magyarázta.

Nincs gond az ellátással

Az ügy kapcsán megkerestük az Országos Mentőszolgálatot is. Győrfi Pál kommunikációs és pr igazgató azt közölte, hogy az OMSZ teljes kapacitással működik, a betegellátás folyamatos és zavartalan.

„Olyan előfordulhat, hogy egy adott napon személyzet hiány (például megbetegedés) miatt egyes mentőegységek átmenetileg kiesnek a forgalomból, de az igénybevételt, az esetszámokat és a kocsiparkot folyamatosan és mentőállomásonként is monitorozzuk, így beavatkozunk, mielőtt a mentőkapacitás jelentősen csökkenne” – tette egyértelművé a szóvivő.

Hozzáfűzte: az Országos Mentőszolgálat dolgozói létszáma tavaly az új mentőállomások szolgálatba állítása miatt több mint 200 fővel növekedett, így jelenleg majdnem 7500-an dolgoznak az OMSZ-nél.