ÁSZ: adócsökkentést hozhat a feketegazdaság visszaszorulása

A személyi jövedelemadó és a járulékok csökkentését szorgalmazza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - nyilatkozta a Magyar Időknek a számvevőszék elnöke.

Domokos László szerint ezt az is lehetővé teszi, hogy az elmúlt időszakban érezhetően szűkül a feketegazdaság.

Mint mondta: a felmérések szerint a korábbi 24 százalékról 21 százalék környékére szűkült az illegális szféra és a  változás százmilliárdokkal emelte az állami bevételeket. A “fehérítés” újabb ötszázalékos bővüléséből pedig akár további 500-600 milliárd forint is származhatna.

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. MTI Fotó: Marjai János

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. MTI Fotó: Marjai János

A számvevőszék vezetője szerint ebből a pluszpénzből leginkább a foglalkoztatás közterheit, vagyis a személyi jövedelemadót és a járulékokat lehetne mérsékelni.

Az elnök az interjúban hangsúlyozza, hogy a számvevőszék nem döntéshozó szervezet. Az ÁSZ legfontosabb feladata, hogy az állam gazdálkodása kapcsán ellenőrzéseket végezzen és elemzéseket készítsen. Az elmúlt évek ilyen típusú szakmai munkái azonban lehetőséget adnak arra, hogy akár az adórendszer ügyében is megfogalmazzanak fontos megállapításokat és felvázolják a továbblépés lehetséges irányait.

Az elmúlt két esztendő költségvetési bevételeinek vizsgálatakor például azt figyeltük meg, hogy a feketegazdaság visszaszorításáért meghozott lépések hatásosak. Eredménnyel működik az online pénztárgépek rendszere, és ugyanez mondható el a közúti áruforgalom elektronikus hatósági ellenőrzéséről is – mondta Domokos László.

A cél a feketegazdaság további visszaszorítása, Ausztriában például alig magasabb 10 százaléknál a nem adózó gazdaság aránya – tette hozzá.

A számvevőszék elnöke szerint a terhek enyhítése növelhetné a fogyasztást, a megtakarítások nagyságát, élénkíthetné a beruházási kedvet és kedvezően befolyásolhatná a munkaerő-piaci folyamatokat.

A döntés persze nem az ÁSZ dolga, a végső elhatározás a választott politikai szereplők joga és felelőssége – mondta az interjúban Domokos László.