Orbán: a demokráciaexport nevű őrület megbukott

A közel-keleti káosz azt mutatja, minden népet hagyni kell építeni saját rendszerét, és nem szabad megmondani nekik, mi mit tartunk helyes útnak - jelentette ki a 180 percben a kormányfő.

A migrációs hullámon túl létezik egy fejlett muszlim kultúra, amellyel együtt lehet élni. Békében egymás mellett, de nem összekeveredve – hangsúlyozta a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Orbán Viktor a 180 percben elmondta: az Európai Unió abban érdekelt, hogy Egyiptom stabil ország maradjon, és ne induljon onnan is egy migrációs áradat Európa felé.

Egyiptomra nagy feladat vár

A vallási vezető véleménye egyébként – tette hozzá Orbán Viktor a 180 percben -, hogy a 90 milliós Egyiptomnak elsősorban stabilizálnia kell helyzetét, szükség van egy olyan erő, amely fenntartja a rendet, mert ha ez nincs, a mostani áradat háromszorosával kell szembenéznie Európának. Az egyiptomi hadsereg egyébként egységes, az alkotmányos rend pillérei állnak, most gazdasági sikerek kellenek, ami iszonyatos politikai feladat – emelte ki.

Budapest, 2016. június 3. Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádió stúdiójában, ahol interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2016. június 3-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádió stúdiójában, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2016. június 3-án (MTI/Koszticsák Szilárd)

A demokráciaexport nevű őrület megbukott

Ez a demokráciaexport nevű őrület megbukott, a közel-keleti káosz azt mutatja, minden népet hagyni kell, hogy építse saját rendszerét, és nem szabad megmondani nekik, mi mit tartunk helyes útnak. Líbiát is hagyni kell felfegyverkezni, hagyni, hogy az ország maga oldja meg a problémáját. A Líbiából induló menekültek feltartóztatására a kormányfő két lehetőséget lát: vagy a líbiai hadsereget kell felfegyverezni, hogy meg tudja védeni partjait az embercsempész bandáktól, vagy az európaiaknak kell partra szállni Líbiában nemzetközi felhatalmazással és ott menekülttáborokat létrehozni, fenntartani.

Vihar előtti csend Európában

A kormányfő a menekültválság és az Európai Unióban tapasztalható feszültségek kapcsán azt is elmondta: az európai vezetők szembekerültek népükkel, az ellenállás egyre nő, és ebből előbb-utóbb baj lesz. Megváltozni pedig nem a népnek, hanem a vezetőknek kell, nekik felülvizsgálniuk eddig folytatott politikájukat, egyébként ebből az egészből nem sül ki jó – hangsúlyozta Orbán Viktor. A Brexit kapcsán azt mondta, nem vindikáljuk a jogot megmondani a briteknek, mit tegyenek, akárhogy döntenek, elfogadjuk.

A bicskei tábort felszámolják

A kormányfő szerint “akárhogy is finanszírozza a civil szervezeteket Soros György, akárhogy próbál bemenni a médiába a magyar milliárdos a pénzével, és hangulatot kelteni”, az igazság az, hogy a nyugati kormányok menekültügyi politikáját a saját népük erőteljesen, növekvő számban és növekvő erővel ellenzi. Orbán Viktor megerősítette azt is, hogy a kormány be akarja zárni a bicskei befogadóállomást, erre készült egy akcióterv is, de ez nem megy egyik napról a másikra.

(MTI/Koszticsák Szilárd)

Lezárni a bejezetlen döntéseket

A miniszterelnök beszélt arról is, az eddig befejezetlen döntések lezárásával akar belevágni a négyéves kormányzati ciklus második felébe. Azt az elvárást fogalmazta meg a minisztereinek, hogy az elmúlt két évben megkezdett, de végig nem vitt, elhatározott, de aztán végre nem hajtott, a viták miatt “akaratunk ellenére” módosult összes korábbi döntést vegyék elő, és még a kormányzati ciklus első felében zárják le. “Ne vigyünk át magunkkal rágógumiszerűen nyúló ügyeket a ciklus első feléből a következő két évbe”, hogy akkor a jövővel lehessen foglalkozni – fogalmazott a kormányfő.

Hosszú kormányülések jönnek

Ez egy nagy feladat – folytatta -, ezért sok kormányülés lesz a következő hetekben, egyenként veszik végig ezeket a döntéseket, és a kabinet úgy vág bele a négyéves ciklus második felébe, hogy “minden ügyet, amit megnyitottunk, le is zárunk”. Orbán Viktor példaként arról beszélt, hogy a nagy rendszereket, bár átalakították, egyes részeikben a viták miatt elmaradtak a végrehajtással. Az oktatást megemlítve azt mondta, hogy a terület átszervezése megtörtént, ám a tárgyalássorozatokon tető alá hozott megállapodásokkal korrigálni kell a korábbi döntéseket.

A kormány mindent megtett a szurkolók biztonságáért

A hamarosan kezdődő foci Eb-ről a miniszterelnök azt mondta, nem veszi a bátorságot, hogy a meccsekre készülő magyar szurkolók helyett döntsön, hiszen, bár ő is ott lesz Franciaországban, a helyzete teljesen más. Az biztos ugyanakkor, hogy a magyar kormány mindent megtett a magyar emberek biztonságáért, a magyar diplomácia pedig a lehető legnagyobb erővel lesz jelen. A miniszterelnök hozzátette: nagyon fontos minden, az Eb-re kiutazó magyar regisztráljon indulás előtt a konzuli szolgálat honlapján.