Azt is bejelentette a miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy pénteken véglegesítik a megvalósítandó útépítéseket. Orbán Viktor és a kormánytagok egyiptomi útjával kapcsolatban annyit mondott: fontos Európa szempontjából, hogy az észak-afrikai ország stabil legyen. A 3-as metró felújítása alatti buszpótlás buszairól szólva úgy fogalmazott: pénteken döntenek a nemzeti buszgyártásról, és szeretnék, ha esélyt kapna Budapesten a magyar buszgyártás is.
Mivel Pest megye szinte semmilyen forrást nem kap az Európai Bizottságtól fejlesztésekre, a kormány hétfői ülésén úgy döntött, hogy 2021-ig 80 milliárd forint saját forrást biztosít a megyének – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. június 2-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A miniszter hangsúlyozta: a kormány hétfőn foglalkozott a földérverésekből származó bevételek sorsával is, és kiemelt társadalompolitikai célnak tekinti ipari parkok építését, az ehhez szükséges forrásokról pénteki ülésén dönt a kormány. Lázár János közölte: ugyancsak pénteken véglegesítik a megvalósítandó útépítések listáját, több száz kilométer új út épül több ezer milliárd forintból az ország infrastruktúrája javítása céljából, ami hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez.
Magyarország nem fogad vissza senkit sem
Magyarország törvényeinek betartását várja a kormány azoktól az illegális bevándorlóktól is, akik szerdán megpróbáltak kitörni a kiskunhalasi zárt befogadó állomásról – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Lázár János az esetről szólva azt mondta: mintegy 300-an kifogásolták zárt őrizetüket és az erőszaktól sem riadtak vissza. Azt kérte: ne éljenek vissza a bizalommal és működjenek együtt a hazai hatóságokkal. Tájékoztatott arról is, hogy a szerb határszakaszon továbbra is komoly kihívás s migráció, a román szakaszon azonban nem érzékelnek érdemi nyomást, így egyelőre nem tartják szükségesnek a biztonsági határzár megépítését.
Ismét megerősítette, hogy Magyarország nem fogad vissza senkit nyugatról arra hivatkozva, hogy ők nem itt, hanem Görögországban léptek be az unió területére. A tárcavezető egyúttal Orbán Viktor miniszterelnök egyiptomi útjáról szólva azt is közölte: egész Európa, így Magyarország közvetlen érdeke is, hogy Egyiptom stabil ország legyen.
Csok: eddig 16 milliárd forint lett odaadva támogatásként
Eddig 36 700-an érdeklődtek a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) iránt, és a bankok 16 milliárd forint támogatást ítéltek meg az igénylőknek – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. június 2-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Lázár János az 52. Kormányinfón bejelentette: az érdeklődök közül 14 ezren új házat vagy lakást építenének, mások felújításra vennék igénybe a támogatást. Eddig nyolcezer 300 négyzetméternél kisebb új ház építési engedélyére érkezett kérelem, ez a szám az összes tavalyi engedély számát meghaladja – mondta. Hozzátette: így a gyermeket vállaló családok támogatása hozzájárul a gazdasági növekedéshez is.
Nem lesz változás az iskolák állami működtetéséről hozott döntésben
Véglegesnek nevezte a kormány döntését az iskolák állami fenntartásáról és működtetéséről Lázár János.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta: nem tudnak kivételt tenni egy-egy kerülettel vagy településsel, amelyek jó oktatási rendszert működtetnek, a kormánynak az ország egészét kell néznie.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. június 2-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Értékelése szerint a korábbi rendszer csődhelyzetbe juttatta az önkormányzatokat, a diákok pedig a nemzetközi felmérések szerint folyamatosan veszítettek tudásszintjükből. Hozzátette: a továbbiakban mindenért az állam viseli a felelősséget szakmai és politikai értelemben.
Lázár visszautasította, hogy a kormányfő félretájékoztatta volna a német és az osztrák kancellárt
A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján kérdésre közölte: a magyar kormányfő a mindenkori német és osztrák kancellár szövetségese, fel sem merülhet, hogy fals információkat adnának. Werner Fayman osztrák és Angela Merkel német kancellárral Orbán Viktor többször egyeztetett, folyamatos volt a kapcsolattartás – mondta. Lázár János kijelentette: a Keleti pályaudvarhoz a bevándorlók egy jó része Merkel felhívása után érkezett, a Magyarországra tartók egyértelműen erre hivatkozva közelítették meg a határt, “a felhívás volt súlyos hiba”.
A Bild összeállításában azt írták: Németországban néhány ezer menekülttel számoltak, osztrák kormányzati körök megítélése szerint pedig a magyar miniszterelnök tudatosan igyekezett a valósnál kisebbnek beállítani a menekültek számát. A csaknem ezerből 20 ezer lett, ennyien érkeztek Németországba a Magyarország nyugati határa felé elindult menekültek beengedéséről hozott döntés után – közölte a Bild.
Lázár János Miniszterelnökséget megérkezik szokásos heti sajtótájékoztatójára az Országházban 2016. május 26-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nem építeni, hanem bezárni akar a kormány táborokat
Egy kérdésre válaszolva elmondta: Ásotthalomnál nem tervezi a kormány tranzitzóna megnyitását, de felkészülnek arra, hogy krízis esetén a nagyfai tábor újranyitható lesz.
Egy kérdésre válaszolva a düsseldorfi letartóztatásokat úgy kommentálta Lázár János, hogy a tény, miszerint ketten a letartóztatottak közül a balkáni útvonalon érkeztek, csak megerősíti őt abban, hogy a határokat ellenőrizni kell.
Lázár: döntés lesz a buszokról
Pénteken kormányülésen döntenek többek között a nemzeti buszgyártásról, és közvetve a budapesti 3-as metrófelújítás alatti buszpótlás buszairól. Ezen a kormányülésen Lázár bejelentése alapján Tarlós István is részt vesz. (később kiderült, hogy nem, a főpolgármester Isztamulban tartózkodik pénteken.)
Mint azt Lázár egy kérdésre válaszként elmondta, nem az a fontos, hogy busz- vagy szolgáltatásvásárlás lesz, hanem az, hogy adjunk esélyt a magyar buszgyártóknak.
Paks2: a beruházás a versenyjogi biztos döntése után indulhat
A paksi bővítéssel kapcsolatos kérdésre válaszában Lázár János elmondta: a beruházás csak akkor kezdődhet meg, amikor Brüsszelben a versenyjogi biztos pozitívan dönt a beruházásról, és megtörténhet a hitellehívás. Ez a kormány tervei szerint ősszel történhet meg.
Kéményellenőrzések: összevetik a szakmai álláspontokat a BM javaslataival
A kémények ellenőrzésének gyakoriságát a kormány csak a szakmai szervezetekkel együtt fogja kialakítani – válaszolt a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy újságírói kérdésre, ami azt firtatta, hogy hogyan fog dönteni a kormány ebben a kérédésben, amikor a szakmai szervezetek szerint az ellenőrzések gyakoriságának megváltoztatása veszélyes lehet.
Háttérintézmények: a kormányfő döntést szeretne
Egy kérdésre válaszolva Lázár János elmondta: pénteken szeretne dönteni a közigazgatási reform újabb lépéséről Orbán Viktor, a szükséges egyeztetések a minisztériumokkal a háttérintézményekről megtörténtek.
Gyöngyösi gyerekhalál: szakmai egyeztetések folynak
A gyermekvédelmi törvény-módosítás: előzetes egyeztetések lesznek, jövő héten lehet döntés arról, hogy szükséges-e a gyöngyösi gyermekhalál ügye miatt a törvényt változtatni.
Hitelkihelyezés: MFB-pontokon igényelhető lesz a nulla százalékos hitel
Egy felvetésre válaszolva Lázár János elmondta: az EU 700 milliárd forintnyi visszatérítendő támogatást adott gazdaságfejlesztésre, de ebből csak azok a vállalkozások kaphatnak, amelyeknek telephelye egy olyan közösségben, településen, régióban van, amelynek a fejlettségi szintje alul marad az uniós átlagnak.
A “nulla százalékos hitel” ún. MFB-pontokban igényelhető, az ország több megyéjében, de a pl. Pest megyében és Budapesten nem.