Demján: „parazitaként szívják ki” a takarékszövetkezeti szektor erőforrásait

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerint a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá. A Takarékbank szerint viszont teljesültek a takarékszövetkezeti integráció céljai.

Demján Sándor erről egy – kedden az MTI-hez is eljuttatott – nyílt levélben írt, amelyben azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, ellenőrizzék a célok teljesülését.

A levélben az OTSZ elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy az integráció eredményeként a takarékszövetkezetek mérlegfőösszege jelentősen csökkent, a korábbi 10 milliárd forintos nyereségük 2 milliárdos veszteségbe fordult.

Rámutatott, hogy eközben a “Spéder Zoltán vezette konzorcium többségi tulajdonába került” Takarékbank tizenhatszorosára növelte nyereségét, a szintén integrációs tag FHB vesztesége 10 milliárd forint lett, amellyel az egész takarékszövetkezeti szektor eredményessége “súlyos veszteségbe csapott át”.

Állítása szerint az FHB tőkeemelésénél bizonyos szövetkezeteket kényszerítettek, hogy “a névérték hétszeresén vegyenek új részvényeket”.

Az OTSZ-elnök azt is írta levelében, hogy üzleti körök “céghálót szőnek a takarékszövetkezeti szektor köré, parazitaként szívják ki erőforrásait”.

Demján Sándor szerint az integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá. Levelében úgy fogalmazott, hogy meg kell akadályozni 130 ezer szövetkezeti részjegytulajdonos kisemmizését.

Takarékbank: teljesültek takarékszövetkezeti integráció céljai 

A takarékszövetkezeti integráció által kitűzött célokat az elmúlt három évben az integráció és annak vezető szervei maradéktalanul teljesítették – hangsúlyozta a Takarékbank Zrt. az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, amelyben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökének nyílt levelében megfogalmazott állításokra reagált.

Egyben közölte: a szektor központi bankjaként jó hírnevének védelme érdekében jogi lépéseket tesz.

Az OTSZ elnöke, Demján Sándor kedden nyilvánosságra hozott levelében egyebek között azt állította, hogy a takarékszövetkezeti integráció nem érte el célját, a teljes takarékszövetkezeti szektor veszteségessé vált.

A Takarékbank Zrt. közleményében úgy válaszolt: az elmúlt években a szektor megerősödött, szervezetté és biztonságossá vált. A takarékszövetkezeti integráció együttes mérlegfőösszege a 2014-es 1800 milliárd forintról mostanra mintegy 2400 milliárd forintra nőtt, ezzel az integráció a hazai bankpiac egyik legnagyobb és legbiztonságosabb szereplőjévé vált.

Azt írták: Demján Sándor állításaival szemben a takarékszövetkezeti szektor az elmúlt években egyszer sem ért el 10 milliárdos eredményt, ahogy 2015-ben sem számolt el 2 milliárd forintos veszteséget. A szövetkezeti hitelintézeti integráció adózás előtti nyeresége 2015-ben valójában meghaladta a 3 milliárd forintot.

Visszautasították azt is, hogy a Takarékbank tizenhatszorosára növelte volna a nyereségét. A Takarékbank 2014-ben 2 milliárdos, míg 2015-ben 3,2 milliárdos adózott eredményt ért el – írták. Hozzáfűzték: az FHB tavalyi eredménye semmilyen hatással nem volt a szektor tavalyi eredményeire.

A Takarékbank Zrt. közleményében leszögezte: “a szektort sikerült megtisztítani az OTSZ regnálása alatti évek visszaéléseitől, az elmúlt évtizedek csalárd csődjeitől, a szabálytalanul, az ügyfelek pénzével felelőtlenül gazdálkodó takarékoktól”.