Szigorítja a dohánytermékekre vonatkozó szabályozást az Európai Unió. Ezentúl kötelezőek az elrettentő képek a dobozokon, és a kisebb kiszereléseket is betiltották. Négy éven belül az ízesített dohányoknak is menniük kell. A cél, hogy minél kevesebben dohányozzanak, de leginkább a fiatalkorúakat szeretnék megvédeni. Az Európai Unió lakosságának csaknem harmada dohányzik, évente pedig 700 ezren halnak meg a dohányzás miatt. Finnország tervei szerint 2040-re az ország teljesen dohánymentessé válik.
A dohánytermékekről szóló irányelv 2014. május 19-én lépett hatályba és 2016. május 20-tól alkalmazandó az uniós tagállamokban. Az irányelv a dohánytermékek és a kapcsolódó termékek gyártását, kiszerelését és értékesítését szabályozza.
Nincs több ízesített cigaretta
Betiltják a dohánytermékek karakteres ízesítését, mivel a fiatalok esetében megkönnyíti a rászokást. A mentol csupán azért kapott kivételt, mert tagországi szinten a 3 százalékot meghaladja a forgalmazás piaci részesedése – ám 2020-ig ezt a típusú cigarettát is kivezetik a piacról.
Az irányelv a jövőben ezen kívül arra kötelezi a dohányipari szereplőket, hogy részletes jelentéseket nyújtsanak be a tagállamoknak a dohánytermékekben felhasznált összetevőkről.
Megváltozik a csomagolás is
A jogszabály továbbá azt is előírja, hogy egészségvédő figyelmeztetéseket kell feltüntetni a dohánytermékek és a kapcsolódó termékek csomagolásán: a kombinált (képből és szövegből álló) figyelmeztetéseknek a cigarettásdobozok és a cigarettadohány-csomagolások elő- és hátoldali felületének 65%-át le kell fedniük.
Ez azt jelenti, hogy bár eddig a Magyarországon kapható dobozokon 6 képpel kombinált figyelmeztetésen szerepelt például a 06-40/200-493-as telefonszám, amelyet tárcsázva bevált, ajánlott leszoktatási módszereket ajánlanak a leteszemacigit.hu munkatársai, most azonban mind a 42 új képen rajta lesz ez a lehetőség – magyarázta Demjén Tibor, a Nefi Dohányzás Fókuszpont vezetője.
(forrás: ec.europa.eu)
Nem lesz reklám és kisebb kiszerelés sem
A jogszabály meghatározza az egészségvédő figyelmeztetések minimális méretét, és fontos változás, hogy az unió betiltja a kisebb kiszerelésű dobozokat is, mivel azok olcsóbbak, így elérhetőbbek a fiatalok számára.
Betiltják a reklámcélú, illetve félrevezető elemek megjelenítését is a csomagoláson, de uniós szintű árukövető és ellenőrző rendszert is bevezetnek a dohánytermékek illegális kereskedelmének visszaszorítása céljából.
Ezen kívül lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy betiltsák a dohánytermékek és a kapcsolódó termékek interneten történő értékesítését.
Az e-cigarettára is kiterjed
A szabályozás az e-cigarettára is kiterjed. Az eszközre a gyógyszerekre vonatkozó szabályok vonatkoznak abban az esetben, ha a gyártója a dohányzásról való leszokást ígér. Egyébként a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályzás alá esik.
Az elektronikus cigaretta esetében égés ugyan nem történik, dohányt nem tartalmaz – hiszen aeroszolt fúj ki a felhasználó -, de mégis találtak benne toxikus és rákkeltő anyagokat.
Ezek koncentrációja jóval alacsonyabb, mint a dohánytermékek esetében, ám a halmozott, tehát egyidejű belégzése ezen anyagoknak és közép- és hosszútávú hatásukat nem tanulmányozták – magyarázta Demjén Tibor.
Az unió irányelvének teljes fejezete foglalkozik az elektronikus cigaretták szabályzásával: a gyártók-forgalmazók 6 hónapot kapnak, hogy bejelentsék, mit tartalmaznak a termékek, mielőtt forgalomba hozzák, ezek után pedig további szabályzás várható – fűzte hozzá Demjén Tibor.
Forrás: Európai Bizottság/WHO
Még mindig sokan dohányoznak az unióban
Habár az elmúlt években jelentős előrelépést sikerült elérni a dohányzás visszaszorítása terén, a dohányosok száma továbbra is igen magas az unióban: arányuk a teljes népesség körében 26%, a 15–24 év közötti fiatalok körében pedig 25%.
Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI) 2011-es adatai szerint ugyanakkor vannak országok, ahol a 100 ezer főre jutó, dohányzás miatt bekövetkező standardizált halálozás 1980 és 2007-2009 között kevesebb, mint felére esett vissza.
Ilyen például az 1980-ban Nyugat-Európában a legrosszabb halálozási mutatóval rendelkező Írország, az Egyesült Királyság, Portugália, Hollandia, vagy Franciaország.
Forrás: Európai Bizottság/WHO
Magyarországon alig csökken valamit a dohányosok száma
Magyarország azonban már három évtizeddel ezelőtt, de még 2009-ben is a legtöbb halálesetet jelentő országok között volt, a csökkenés is lassú és kismértékű.
2009-ben a magyar adatoknál csak néhány kelet-európai országban volt rosszabb a mutató, így például Kirgizisztánban, Moldáviában, Litvániában, Lettországban, vagy Romániában. A magyar mutató értéke az Európai Unió átlagának több mint a duplája.
Forrás: Európai Bizottság/WHO
Egy 2009 végén készített európai felmérés szerint Dél-Európában dohányoznak a legtöbben, azon belül is Görögországban: itt dohányosok aránya 40 százalék fölött van, de hasonló volt az arány Ciprus törökök lakta részén is.
Ezt követi Bulgária 39 százalékkal, majd és Magyarország következik 38 százalékkal.
Fotó: Getty Images
Svédországban dohányoznak a legkevesebbet
A legalacsonyabb a dohányosok aránya Svédországban (16 százalék) és Finnországban (21 százalék).
A 2008 végén készített európai felmérés szerint az EU lakosságának 26 százaléka dohányzott napi rendszerességgel, és csupán 5 százalék alkalmanként.
A napi dohányosok aránya Görögországban volt a legmagasabb (35 százalék), ezt követte Bulgária és Magyarország (31 százalék).
Az unióban évente 700 ezren halnak meg a dohányzás következtében, a dohányosok 94 százaléka pedig már 25 éves kora előtt elkezd dohányozni.
14 évvel kevesebb ideig élnek
A dohányosok nemcsak a súlyos betegségeknek vannak kitéve, mint például a rák, vagy légzési problémák, hanem kiderült: mintegy 14 évvel rövidítik meg az életüket.
Az 50-es években készült el az első tanulmány a dohányzás egészségkárosító hatásáról, amikor az amerikai tisztifőorvos kijelentette, hogy a dohányzás tüdőrákot okozhat. Később ugyanez derült ki a passzív dohányzásról is – húzta alá Demjén Tibor, aki azt is aláhúzta, hogy a megbetegedés és a halálozás gazdasági terhet jelent a tagországoknak. A fejlődő, fejlett országokban nagyjából hasonló, 2-3, vagy akár 5-6 szorosa is lehet a bevételnek ez a kiadás. Az idő előtti halálozás ugyanis kieső munkabéreket jelent, és kieső teljesítményt is – fejtette ki Demjén Tibor.
Finnország az élen
Folyamatosan inflációt meghaladó mértékű áremelés indokolt a dohánytermékek árának emelésében; ezt nemzetközi példák is mutatják, és vannak olyan országok, ahol már gyakorlatilag dohányzás teljes betiltásán gondolkodnak, ilyen például Finnország – emelte ki Demjén Tibor.
A finn tervek szerint ugyanis 2040-re teljesen füstmentessé változna a társadalom a különböző intézkedések hatására.
A dohányzók aránya a finn tinédzserek körében csökkent az elmúlt évtizedben, a tervek szerint pedig a 15-64 évesek dohányzási rátája 2040-re mindösszesen 2 százalék lesz.
A finn cselekvési terv olyan intézkedéseket tartalmaz, amely egyrészt a megelőzésben játszik nagy szerepet, és a dohányosoknak is segít a leszokásban.
Ilyen intézkedés például többek között az egységes csomagolás, a dohánytermékekre vonatkozó rendszeres adóemelések, valamint a dohányzás teljes betiltásának kiterjesztése akár lakóingatlanokra, személygépjárművekre (amennyiben kiskorúak is jelen vannak), vidámparkokra és strandokra is.