PM: Font Sándor "elkotyogta"?

A Párbeszéd Magyarországért az egyik benyújtott költségvetési módosító javaslat alapján azt gyanítja, hogy a Fidesz 26 százalékos minimálbér-emelésre készül.

A párt szóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a fideszes Font Sándor indítványa alapján emelné a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának a költségvetését, mégpedig azért, mert indoklása szerint 26 százalékos bérszintnövekedés várható. Tordai Bence hangsúlyozta, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában a legtöbb munkavállalónak a minimálbérhez kötötték a fizetését.

A PM ezért gyanítja azt, hogy a Fidesz 26 százalékos minimálbér-emelésre készül, és Font Sándor ezt “elkotyogta” – mondta az ellenzéki politikus. A szóvivő egyetért azzal, hogy béremelésre szükség van és különösen az alacsony fizetéseket kellene felzárkóztatni, de – fogalmazott – azt nem szabad változatlan adórendszer mellett, a kizsigerelt kis- és közepes vállalkozók terheinek növelésével végrehajtani.

Szavai szerint a pártjuk által javasolt alapjövedelem bevezetésére lenne szükség, mert így a munkáltatói terhek növelése nélkül lehetne – a közepes jövedelmek szintjéig – havi 31 ezer forintos béremelést adni. Hozzátette, hogy ez viszont jelentős költségvetési átcsoportosítást igényelne.