Orbán: a száj Clintoné, a hang Sorosé

A migránsválság óta megszaporodtak a bevándorlás útjában álló Magyarországra tett amerikai megjegyzések, amelyek mögött a nyíltan bevándorláspárti Soros György nevéhez köthető európai háttérhatalom áll - jelentette ki a 180 percben a kormányfő.

Brüsszel meg fog hátrálni

A népszavazás az egyetlen olyan dolog, amelyet Brüsszelben sem lehet félvállról venni, ha sikeres lesz a magyarországi referendum, Brüsszel meg fog hátrálni – jelentette ki a kormányfő a 180 percben. A magyar kormány egy demokratikus Európai Uniót akar, amelynek a belső viszonyait, életszabályait, etnikai összetételét, kultúráját az európaiak határozzák meg, nem pedig egy brüsszeli bürokratikus elit, amely jelenleg az európai népek akarata ellenére cselekszik – fejtette ki. Hozzátette, az ellenőrizetlen bevándorlást nem emberi jogi, hanem biztonsági kérdésnek tartja. “Senki sem akarja odaadni a lakásának kulcsait vadidegen embereknek” – fogalmazott. Szerinte ha Magyarország megengedné a betelepítést, 10-20 év múlva nem lehetne ráismerni Budapestre és más magyar nagyvárosokra.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójába érkezik, ahol interjút adott a 180 perc című műsornak 2016. május 20-án (MTI/Koszticsák Szilárd)

Európa magja

A miniszterelnök arról is beszélt, lassan bekövetkezik, hogy Németország és Közép-Európa nevezhető együtt az EU magjának, mivel e térség nélkül az unió gazdasági teljesítménye nem nőne évről évre, hanem csökkenne. A kontinens demográfiai helyzetével kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: fel kell tenni a kérdést, hogy akar-e Európa részt venni egy népesedési versenyben. “Miért kellene nekünk ugyanolyan sebességgel növekedni népesség szempontjából, mint azt a világ más országai teszik?” – kérdezte. Szerinte Európa a mai népességével vagy valamivel kisebb létszámmal is élhető, életképes és fenntartható.

Több tiszteletet!

A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől – reagált Orbán Viktor arra, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök “putyinizálódással” vádolta meg Lengyelországot és Magyarországot. Megjegyezte, tetszik neki, amit Jaroslaw Kaczynski, a lengyelországi kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke mondott az ügyben, vagyis hogy Bill Clintonnak orvoshoz kell fordulnia. A lengyelekkel kapcsolatban megismételte azt az álláspontját, hogy Brüsszelben méltatlanul bánnak velük, megsértik őket. “Akármennyire nagyfiúknak is gondolják magukat Brüsszelben, ezt a csatát a lengyelekkel szemben Brüsszel sosem fogja megnyerni” – fogalmazott.

MTI/Koszticsák Szilárd

“A száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé”

A miniszterelnök szerint a Magyarországra, Lengyelországra és általában Közép-Európára tett negatív megjegyzések, amelyek megszaporodtak a migránsválság óta, nem véletlen elszólások. Ugyanis “a Demokrata Párt vezetői mögött (…) Soros Györgyöt kell látnunk”, aki azt hirdette meg, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot Európába – mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország akadályát jelenti ennek a Soros-féle amerikai tervnek. A kormányfő ezek alapján Bill Clinton szavait úgy kommentálta: “a száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé”.

Gyerekvállalást segítő családpolitika

Az valóban jobb lenne, ha több fiatal lenne, de ez csak családpolitikával érhető el – hangsúlyozta. Magyarországon “ha megtaláljuk azokat a gazdasági eszközöket, hogy a családok úgy érezzék, tudnak boldogulni két, három, négy, öt gyermekkel is, akkor szerintem ezt majd vállalni fogják. (…) De ezt ne kérjék rajtam, rajtunk számon néhány év elteltével. Ehhez még kell nekünk egy-két parlamenti ciklus” – fejtette ki a miniszterelnök.

MTI/Koszticsák Szilárd

Van pénz a korszerű oktatási rendszerhez

Orbán Viktor az interjúban beszélt arról is, hogy a magyar gazdaságban megvan egy korszerű, modern ismereteket nyújtó, kiszámítható és megbízható oktatási rendszerhez szükséges pénzösszeg. Hozzátette: az idei költségvetés módosítása a pedagógusokkal kötött megállapodás miatt szükséges. “S miután a gazdaság jól teljesített – bár az utolsó negyedévben azért vannak árnyékok – (…), felelősen lehet vállalni a 2016-os költségvetés módosítását, amellyel tudjuk növelni az oktatásra fordított pénzösszegeket” – fejtette ki.

Újabb rezsicsökkentés

A 2017-es költségvetésben javasolt élelmiszeráfa-csökkentésről szólva a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ez a kispénzűeknek jelenti a legnagyobb segítséget, hiszen az ő jövedelmükből megy a legnagyobb arányban kiadás az alapvető létfenntartási cikkekre. Szólt az éttermi szolgáltatásokat terhelő áfa 18 százalékra tervezett csökkentéséről is, amit azzal magyarázott, hogy a mostani adóterheket a vendéglátásban törvénytisztelő módon alig lehet kigazdálkodni. Megjegyezte, hogy ő egy lépésben szerette volna 5 százalékra mérsékelni a vendéglátás forgalmiadó-terhét, “de a pénzügyminiszternek igaza van, ezt egy lépésben megtenni több mint istenkísértés”. Ezért elfogadta Varga Mihály álláspontját, hogy első körben 18 százalékra csökkentsék a terhet, majd vizsgálják meg, hogy 2018-ra lehet-e tovább mérsékelni.

MTI/Koszticsák Szilárd

Mire képes Magyarország

Orbán Viktor a rádióinterjú végén méltatta a Bocuse d’Or európai döntőjének magyar győztesét, a magyar jégkorong-válogatottat és a magyar úszók teljesítményét a londoni vizes Európa-bajnokságon. “Vannak magyarok, akik tehetségesek, szorgalmasak, kitartóak és a táguló lehetőségekkel egyre nagyobb arányban képesek élni. (…) Ez nem politika, ez nem a kormányról szól, hanem arról, mire képes Magyarország” – fogalmazott.