Útjára indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozdonya

Útjára indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társadalmi üzeneteit megjelenítő mozdonya a budapesti Keleti pályaudvarról kedd délelőtt, belföldi vonatokat húz majd és a tervek szerint két éven át hívja fel a figyelmet azokra, akik segítségre szorulnak - közölték a MÁV-Start Zrt. és a segélyszervezet közös sajtótájékoztatóján, a helyszínen.

A felmatricázott, Traxx típusú mozdony egyik oldalán egy kislány és az “Adjunk esélyt nekik!” felirat, a másikon a Máltai Mentőszolgálat mentőautója és a “Segítségére sietünk” szöveg látható.

Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke hangsúlyozta, hogy a két kép együtt jól mutatja az ember sérülékenységét és elesettségét. A nyomor legalább annyira öröklődik, mint a genetikai betegségek, és a szervezet egyik legnagyobb kihívása, hogy célt adjon a nyomorban felnövő gyermekeknek – fogalmazott. A mozdony másik oldalán látható mentőautó pedig arra utal, hogy egy baleset egyetlen pillanat alatt megváltoztathatja és céltalanná teheti egy ember életét. Ezekben a pillanatokban tehát nagyon fontos a gyorsan érkező segítség – tette hozzá Vecsei Miklós.

Szólt arról is, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a MÁV 1993 decembere óta működik együtt, hiszen azóta áll Rákosrendező pályaudvaron egy szerelvény, amelyen minden éjszaka több mint száz hajléktalan ember alszik és vészeli át a hideg téli éjszakákat.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a szeretet és a szolgálat a MÁV-csoport vezetői és munkavállalói számára is alapérték, hiszen  munkájuk elsősorban szolgálat, az utasok és a köz szolgálata. Ennek jegyében díszíttette fel a segélyszervezet és a vasúttársaság a közös értékrendet hirdető mozdonyt.


Útjára indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozdonya

Hozzátette: a segélyszervezet munkatársai a máltaiak ezeréves hagyományára támaszkodva végzik munkájukat, amikor felkarolják a leginkább rászorulókat, de ők maguk is segítségre szorulnak, hiszen szolgálatukat csak adományozók segítségével végezhetik. Ez a mozdony azt a célt szolgálja, hogy az országban minél többen megismerjék a szeretetszolgálatot, és segítsék munkájukat adományaikkal vagy önkéntes munkával – mondta.