Több folyhat be az államnak szerencsejátékból

A szerencsejátékból tervezett állami bevétel jövőre közel 4,4 milliárd forint, amely 3,5 százalékkal haladja meg az idei előirányzatot.

Jövőre 4,384 milliárd forint koncessziós díjbevétellel számol a szerencsejátékból a 2017-es költségvetési törvényjavaslat, amely 3,5 százalékkal haladja meg a 2016. évi bevételi előirányzatot. Ez derül ki a tervezethez beterjesztett fejezeti indoklásból.

A szaktárca ismerteti: a szerencsejáték szervezése és működtetése, mint állami tulajdonban lévő vagyonelem koncesszióba adása kapcsán a tulajdonosi joggyakorlói feladatokat az államháztartásért felelős miniszter látja el.

A szerencsejáték koncessziókból származó díjbevételeket 2017-től a tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek között számolják el.

A bevétel az idei nyolc helyett 2017-ben már kilenc II. kategóriájú, hagyományos játékkaszinó teljes évre vonatkozó díjából származik.

A 2017. évi koncessziós díjminimumot a 2016. évi koncessziós díjminimum és a 2017-re tervezett fogyasztói árindex figyelembevételével állapították meg.