Tudja, hogy Önnek ingyenesen jár a tüdőszűrés, vagy fizetnie kell?

Negyven év felett saját kezdeményezésre, háziorvosi beutalóval évente egy alkalommal ingyenes a tüdőszűrés. Ha nem ÁNTSZ által elrendelt kötelező szűrővizsgálatról van szó, negyven év alatt fizetni kell.

A tüdőszűrés alapvetően nem ingyenes, de a 40 év felettieknek térítésmentes – mondta Ungár Anna, a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Tüdőgondozójának szakrendelést vezető főorvosa a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Megjegyezte, Magyarországon egyre kisebb a tbc előfordulása, ellentétben a daganatos megbetegedésekkel szemben, így a vizsgálatok elsődleges célja a tüdőrák kiszűrése. Ezért jár többek között 40 év felett térítésmentesen a tüdőszűrés, mivel a rák kialakulása főként a 45 és az a feletti korosztályt érinti.

Vannak azonban olyan csoportok, akiknek szintén térítésmentesen végzik el a szűrést az évi egyszeri kötelező vizsgálat mellett, ilyenek például a dohányosok is. A főorvos szerint, ha egy dohányos ember félévente elmegy a kerületi tüdőgondozóba, jó eséllyel időben szűrik ki nála a tüdőrákot.

Matuszné Sárosi Mária röntgen asszisztens (b)  tüdőszűrő vizsgálatot végez Majoros Márkon a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Szűrőcentrumában. Budapesten, Pest, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye teljes területén van érvényben kötelező tüdőszűrést elrendelő határozat. Borsodban a szűrés elmulasztása esetén félmillió forintig terjedő eljárási bírság kiszabását is kilátásba helyezte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Egy 1998-as rendelet írja elő, hogy a gümőkóros (tuberkulózisos) betegek felkutatása, illetőleg a fertőzés veszélyének elhárítása céljából a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve a lakosság meghatározott részének vagy egyes korosztályoknak a szűrővizsgálatát rendelheti el, ha az előző évben az új tuberkulózisos esetek gyakorisága a területen meghaladta a 25 százezreléket. MTI Fotó: Vajda János

Illusztráció. (MTI/Vajda János)

A Máltai Szeretetszolgálat Tüdőszűrő Programjának keretében mobil szűrőállomással, digitális röntgengéppel, a kor kihívásaink megfelelően szűrik elsősorban a legveszélyeztetettebb csoportokat, mint a hajléktalanok vagy alkoholfogyasztók.

A fővárost és a vidéki nagy városokat járó autóbusz főként a tbc-t nézi, de figyelnek minden, a tüdőben lévő egyéb elváltozásra is – mondta a program vezetője, Bognár László.

Megjegyezte, hogy a hajléktalanokat támogatni, motiválni kell, számukra meg kell szervezni a további kivizsgálásokat és elkísérni rá őket.

A program vezetője kiemelte, hogy a tbc szempontjából különös figyelmet fordítanak az egyéb, zárt közösségeknek is. Ezért a busszal járnak többek között börtönökbe, lassabb munkát lehetővé tevő idősek otthonába és különböző fogyatékosokkal foglalkozó intézményekbe is.

Megjegyezte: finanszírozásuk érdekében természetesen vállalnak „fizetős” munkákat is, gyárakhoz, vállalatokhoz is házhoz mennek.