Mérkőzés közben rosszul lett, majd életét vesztette pénteken Romániában egy 26 éves kameruni válogatott labdarúgó, a bukaresti Dinamo idegenlégiósa. Patrick Ekeng néhány perccel azt követően esett össze a Viitorul Constanta elleni bajnoki mérkőzésen, hogy pályára lépett.
A román hatóságok még nem közölték, mi okozta a játékos halálát, de a sajtó szívrohamra gyanakszik.
Meg nem erősített információk szerint a mérkőzés helyszínén lévő mentőautó nem volt megfelelően felszerelve, nem volt rajta defibrillátor sem – mondta el az M1 Híradóban az MTVA székelyudvarhelyi tudósítója. A mentő a tudósító információi szerint a pálya szélén állt, de csak mintegy három perc elteltével hajtott az eszméletlen játékoshoz.
Ráadásul a híradások szerint az orvos sem volt a mentő közelében, a lelátóról figyelte a meccset, amikor a tragédia történt.
Úgy tudni, hogy a játékost a kórházba szállítása után másfél órán át próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Halálának pontos okát valószínűleg csak a boncoláskor lehet majd megállapítani.
A román hatóságok eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen. A sajtó szerint már szombaton több személyt kihallgatnak, többek között a mérkőzésen szolgálatot teljesítő orvost is.
A Dinamo saját orvosa szerint az országos sportegészségügyi intézet a szokásos vizsgálatok során Ekenget játékra alkalmasnak nyilvánította.
Pénteken este Dinamo szurkolói, a klubvezetés és a játékosok gyertyát gyújtottak a pályán, ott, ahol a fiatal játékos összeesett.