57 tankerületi központ jöhet létre

Sikeres volt a köznevelési kerekasztal működésének első időszaka - értékelt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten. A tárca vezetője bejelentette: 57 tankerületi központ jöhet létre.

Balog Zoltán elmondta: a tankerületi központok önálló jogi személyek lesznek és egy tankerület egy közepes méretű egyetem, főiskola költségvetésével gazdálkodhat majd. Összességében a köznevelés plusz 130 milliárdos forrással számolhat a jövő évi büdzsében – jelezte.

Kitért arra is, a kormány meg van győződve arról, hogy a vegyes – állami és önkormányzati – működtetésű rendszer nem jó, erről még tárgyalnak a jövőben.

2018-tól jöhet az új NAT

A miniszter elmondta: az új nemzeti alaptanterv koncepcióját 2017. december 31-ig elfogadják, és a tervek szerint 2018-tól vezetik be. Az új tartalmi szabályozást meghatározó dokumentumokkal párhuzamosan döntenek majd arról, hogy bevezetik-e a kilenc évfolyamos általános iskolát – mutatott rá.

Szólt arról is, hogy a kerekasztal azt javasolja, a béremelés utolsó, 2017. szeptemberi része differenciált legyen, amiről az iskolaigazgatók és a tankerületi vezetők közösen döntenek majd.