Czibere: Az időseknek joguk van a szociális biztonsághoz

A szociális ügyekért felelős államtitkár szerint egy összetartó és szolidáris társadalom nem tud meglenni az idősek bölcsessége, tapasztalata és megbecsülése nélkül. A tartós szakápolásról rendezett budapesti konferencián Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a társadalom elöregedése nem probléma, hanem kihívás.

Az időseknek joguk van a szociális biztonsághoz, a tisztességes megőszüléshez, az időskori méltósághoz, ennek pedig nem egy minimuszolgáltatásból, egy “lehajló”, karitatív gesztusból kell táplálkoznia – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, egy szakmai rendezvényen.

Hódmezővásárhely, 2016. március 11. Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszédet mond a Napsugár Otthon uniós támogatással felújított Szivárvány Szakosított Szociális Otthonának és Lakóotthonának átadásán Hódmezővásárhelyen 2016. március 11-én. MTI Fotó: Rosta Tibor

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. MTI Fotó: Rosta Tibor

Czibere Károly a minisztériumban a tartós szakápolásról rendezett konferencián úgy fogalmazott, egy összetartó és szolidáris társadalom nem tud meglenni az idősek bölcsessége, tapasztalata és megbecsülése nélkül. Ez a gondolat a kiindulópont, a motiváció a támogatási és segítségnyújtási szolgáltatási formák kidolgozásánál – jelentette ki.

Kiemelte, három szempontot kell figyelembe venni az idősekkel kapcsolatban: a jövedelmi, az egészségügyi és a szociális kockázatot.

Rétvári: kedvező a pillanat a tartós szakápolás rendszerének átalakítására

Kedvező a pillanat a tartós ápolásra, gondozásra szoruló emberek ellátásának átalakítására – mondta ugyanezen a rendezvényen az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence felidézte: a tartós ápolásra, gondozásra szoruló emberek ellátásának kérdése évtizedek óta “terebélyesedő probléma”.
Ellátásuk benne van az egészségügyi és a szociális ellátás rendszerében, de vannak átfedések, párhuzamosságok- tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az államtitkár szerint most azért kedvező a pillanat a rendszer átalakítására, mert az egészségügy és a szociális terület is többletforrásokkal gazdálkodhat jövőre, emellett az áfacsökkentés, a családok adókedvezménye, az alacsony infláció és a nyugdíjemelés miatt csökkennek a megélhetési költségek, és ezáltal a szociális intézményrendszerre háruló feladatok is.

Ráadásul az érintett három szakterület vezetői – az egészségügy, a szociális terület és a családügy – egy minisztériumon belül vannak – mondta Rétvári Bence.

Ónodi-Szűcs: most van lehetőség a krónikus ellátásban paradigmaváltásra

Az egészségügyi államtitkár a konferencián arról beszélt, hogy most van lehetőség paradigmaváltásra a krónikus ellátásban is.

Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta: a fejlett országokban a krónikus ellátást nem az egészségügyi ellátórendszer részeként nyújtják, hanem a szociális ellátórendszerben.

Az a kérdés, “mikor lesz elég bátorságunk ahhoz, ezt a paradigmaváltást megléphessük”. Most érezzük először, hogy a bővülő költségvetés mellett ezt a lépést meg lehet tenni – mondta.

Novák Katalin: a társadalom elöregedése nem probléma, hanem kihívás

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy a társadalom elöregedése nem probléma, hanem kihívás.

Az Emmi államtitkára kiemelte, az idősgondozással kapcsolatban azon kell elgondolkozni, mi a kormány és mi a családok felelőssége, hogyan lehet elosztani a feladatokat az ellátórendszerek és a hozzátartozók között.

A kormány nem tudja teljes mértékben átvállalni a feladatokat a családoktól, de tud segíteni az ellátásban – tette hozzá.