Freddie negyedikként lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében

Negyedikként lép színpadra Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), Magyarország képviselője a 61. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében, május 10-én Stockholmban.

A két stockholmi elődöntőben elhangzó dalok sorrendjéről a show producerei döntöttek, és azt Jon Ola Sand, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) produkciós vezetője, valamint Frank Dieter Freiling, a versenyt lebonyolító testület elnöke egyaránt jóváhagyta – olvasható az esemény hivatalos honlapján (www.eurovision.tv).

A kialakított sorrend alapján a május 10-i első, 18 előadót felvonultató elődöntőben elsőként a Finnországot képviselő énekesnő, Sandhja lép színpadra, őt a görög és a moldovai versenyző követi. Ezután lép a stockholmi Ericsson Globe színpadára Freddie, aki Magyarország képviseletében a Pioneer című dalt adja elő. Őt a horvát, a holland, az örmény, a San Marinó-i, az orosz, a cseh, a ciprusi, az osztrák, az észt, az azeri, a montenegrói, az izlandi, a bosznia-hercegovinai, végül a máltai versenyző követi.

A május 12-i második elődöntőben 19-en mutatják be dalukat: ott a lett énekes, Justs kezd és a belga induló, Laura Tesoro zár. Mindkét elődöntőből tíz-tíz produkció kerül a május 14-i döntőbe, ahol a hat kiemelt ország, a házigazda Svédország, Franciaország, Spanyolország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság előadója csatlakozik hozzájuk.

Freddie az Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal című televíziós show-műsor első elődöntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai, Kunigunda útjai gyártóbázisán 2016. január 23-án. Az énekes nyerte az elődöntőt. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az már januárban, az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos sorsolásán eldőlt, hogy melyik ország melyik elődöntőbe kerül. Az idei versenyen 43 ország indul; Freddie és a Pioneer című szám A Dal című magyar válogató megnyerésével szerzett jogot Magyarország képviseletére.

Az Eurovíziós Dalfesztivált ezúttal azért rendezik Svédországban, mert tavaly Bécsben egy svéd énekes, Mans Zelmerlöw nyert Heroes című dalával. A versenyt először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jenei Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. A verseny korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit és döntőjét a Duna Televízió élőben közvetíti. Az Eurovíziós Dalfesztivál felvezető műsorában, az Elővízió adásában Stockholmból jelentkezik a közmédia Freddie felkészüléséről exkluzív tartalommal.