Egyetért a kerítésépítéssel Gyurcsány egykori államtitkára

Kondorosi Ferenc a Horn-kormány helyettes államtitkára, majd a Gyurcsány-kormány államtitkára és kormánybiztosa most könyvet írt a Migráció kockázatai címmel. Jogászként jutott arra a következtetésre, hogy a migráció veszélyeket hordoz. Ezek szerint mégis csak van olyan baloldali politikus, aki meglátja és felméri a bevándorlás veszélyeit. Véleménye szerint csak az ENSZ hozhat megoldást Európa számára ebben a kérdésben.

A volt államtitkár szerint a kereszténység és az iszlám összebékíthetetlenek, így nem igazán lehet reménykedni a tartós egymás mellett élésben. Az iszlám teljesen máshogy gondolkodik, más az értékrendje, a világképe, mint a kereszténységnek, a két kultúra ráadásul történelmi léptékekben sem tudott soha együtt élni – mondta.

Kondorosi Ferenc volt igazságügyi államtitkár. MTI-fotó: Soós Lajos

Nem az értékrendre, igen a támogatásokra 

Szerinte a muszlim vallásnak nem az a lényege, hogy megértsen más vallásokat, kultúrákat, így nem is akarja elfogadni azt az értékrendet, amit a Nyugat magáénak vall. „A mi szekuláris, liberális, vagy álkonzervatív értékeinket nem szeretik, nem is akarják elsajátítani, megvetik” – fogalmazott.

Ennek ellenére elfogadják a különböző állami ösztöndíjakat, a gyermeknevelési pénzeket és a munkanélküliségi támogatásokat. Ez a kettős mérce pedig nemcsak a mostani migránsoknál nyilvánul meg, hanem a két-három generáció óta már Európában élő volt bevándorlók esetében is – mutatott rá. „És soha nem felejtik el, honnan jöttek, kik ők, majd egy pillanat alatt engedelmeskednek a vallási vezetők előírásainak, hívószavának” – tette hozzá.

Csak összefogással sikerülhet 

Kondorosi Ferenc úgy vélte, fokozódik annak a veszély, hogy a muzulmán csoportok egyre nagyobb részt foglalnak majd el egy-egy világvárosból. A folyamatnak soha nem lesz vége, hisz könnyen lángra lobbanhat Nigéria és Szudán is. Ha a Boko Haram terrorszervezet megfelelő támogatást kap, akkor elkezdi bevezetni a sariát, és milliók indulnak el Európa felé, ami összeroppantja majd az itteni ellátórendszereket – vetítette elő.

Európa nem tudja megoldani a problémát, ezért nemzetközi összefogásra van szükség – folytatta. Csak az ENSZ állíthatná meg a folyamatot úgy, ha létrehozna egy mesterséges államot valahol Irak vagy Szíria területén. Az feltartóztatná a menekülthullámot, és talán fékezhetné a nemzetközi terrorizmust is, illetve gazdasági expanziót teremthetne – állapította meg, hozzáfűzve, hogy az Iszlám Államot fizikailag el kell törölni, mert egy olyan emberellenes rezsim, amelynek nem szabad a Földön megmaradnia.

Jól döntött a magyar kormány 

A Gyurcsány-kormány egykori államtitkára szerint helyes döntés volt a kerítésépítés, és ami szükséges volt, azt a magyar kormány megtette. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy csupán kerítésekkel nem lehet megvédeni Európát, a jogrendszer, a nemzetközi tárgyalások és a diplomácia együtt jelenthet csak megoldást a problémára.

Úgy vélte, Magyarország nem lesz célpont a terroristák számára. Kizárni azonban semmit nem lehet, hisz a terrorizmusnak épp az a természete, hogy váratlan, irracionális a célpontkiválasztása – húzta alá.