Megtámadták a kormányzati informatikai hálózatot: az elmúlt 24 órában több hullámban, ezres nagyságrendben érkeztek támadások külföldi szerverekről - közölte a Belügyminisztérium. A kormány elhárította a támadást és a továbbiakban is mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje az állam működését biztosító hálózatot és ezáltal a magyar emberek biztonságát - olvasható a tárca közleményében.
Összehangolt támadás érte külföldi számítógépekről Magyarország kormányzati informatikai rendszerét, közölte a Belügyminisztérium. A tárca közleménye szerint a támadások jelenleg is tartanak.
A Nemzeti Kibervédelmi Intézet adatai szerint több mint 60 ezer IP-címről támadják a kormányzati hálózatot. A támadók a kormany.hu oldalt és a Magyar Tudományos Akadémia honlapját vették célba.
A hackerek 2015-ben több mint 100 állami, vagy önkormányzati weboldalt támadtak meg, 30 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A betörési kísérletek éppen akkor sokasodtak meg, amikor Magyarország bejelentette, hogy lezárja a határait az illegális bevándorlók előtt.
Azt írták, a támadások a kormányzati informatikai hálózat nyilvános pontjainak kihasználásával, így például a kormányzati weboldalon és az akadémiai hálózaton keresztül történtek. Kiemelték, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje az állam működését biztosító hálózatot és ezáltal a magyar emberek biztonságát.