Ismét megjelent az Ebola, és megint Libériában

Közel három hónap után ismét ebolafertőzéses esetet regisztráltak a nyugat-afrikai Libériában - ezt a WHO, az Egészségügyi Világszervezet jelentette be pénteken, alig két nappal azután, hogy azt közölte: a Nyugat-Afrikában lezajlott ebolajárvány már nem jelent fenyegetést a világra.

Közel három hónap után ismét ebolafertőzéses esetet regisztráltak a nyugat-afrikai Libériában – jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken, alig két nappal azután, hogy azt közölte: a Nyugat-Afrikában lezajlott ebolajárvány már nem jelent fenyegetést a világra.

A pénteki Twitter-bejegyzés szerint folyamatban van a megbetegedés kivizsgálása.

A WHO megjegyezte: a járvány már nem jelent fenyegetést a világra, de megbetegedésekre még számítani lehet.

Libériát januárban nyilvánították járványmentessé.

A nyugat-afrikai térségben több megbetegedést is regisztráltak az utóbbi időben , ugyanakkor az egészségügyi hatóságok szerint ezek az esetek nem hozhatók összefüggésbe a korábbi járvánnyal.

Guineában például február vége óta nyolc megbetegedést jegyeztek fel, és ebből hét halállal végződött.

A rendkívül fertőző és gyilkos erejű vírus, miután 2013 decemberében felütötte a fejét, mintegy 11 300 embert ölt meg Nyugat-Afrikában, elsősorban Libériában, Guineában és Sierra Leonéban.