Kőbányára költözik az Operaház

A kormány tavaly 14,5 milliárd forint állami támogatást adott a 10. kerületben, a Kőbányai úton található, egykori MÁV Északi Járműjavító épületeinek átalakítására. Itt lesz az Eiffel Műhelyház, amely az Operaház próbatermeinek, gyártó- és raktárbázisának és a Bánffy Kisszínháznak ad helyet. Avatására 2017 tavaszán kerül sor, s ezzel egy időben kilenc hónapra bezár az Operaház. Az Andrássy úti épület felújítása a tervek szerint 2018 májusára fejeződik be, amikor is újra megnyitják a nagyközönség előtt.

Az Operaházra ráfér a felújítás, hiszen nyikorog a padló, az 1982-ben beépített színpadszerkezet elavult. A magyar színházak felújítási sorában az Operaház annak ellenére a legutolsó, hogy ez a leglátogatottabb színház, évente egymillió ki- és belépést rögzítenek, mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a Kossuth Rádió G7 című műsorában hozzátéve, az előterjesztés heteken belül a kormány előtt lesz.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az Operaház leendő műhelyházának otthont adó, egykori MÁV Északi Járműjavító üzem Eiffel-csarnokában 2015. szeptember 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A felújítás a tervek szerint 23 milliárd forintba kerül, amelyből kicserélnék a teljes, alsó és felső színpadgépezetet, födémet és nézőtéri székeket, felújítanák a gépészetet, amelyhez utoljára 1982-ben nyúltak hozzá, kiépítenék a házban a tűzjelzést, de meg kell vizsgálni a terem akusztikáját is – amelyhez ki kell bontani a földszinti nézőteret, sorolta a főigazgató, aki szerint kilenc hónap alatt egy részleges korszerűsítés megvalósítható, s 2018 tavaszára a nézők visszatérhetnek az Andrássy úti épületbe.

Berlinben hét éve tart az operaház felújítása
Berlinben a többszöri csúszás után a legutóbbi ígéretek szerint 2017-ben adják át a modernizált operaházat. A munkálatokat 2010-ben kezdték el. A 400 millió euróba kerülő felújítás alatt már maga az építkezés vált látványossággá: a türelmetlen fővárosiaknak évente szerveznek vezetéseket az építőteleppé vált dalszínházba. Ettől függetlenül a német fővárosban pezseg az operaélet. Kiemelten fókuszálnak a gyerekekre és a hatvan év felettiekre, akiknek külön programokat, sőt workshopokat is szerveznek, amelyek keretében nem csak megbeszélhetik a látottakat, de kreatívan be is kapcsolódhatnak egy-egy színpadi feladatba. Egy éve átvették az eredetileg amerikai, Opera on Tap (Csapból is opera) nevű projektet is, s ennek részeként sztárénekesek lépnek fel Neukölln egyik lokáljában.

Ókovács Szilveszter azt ígéri, az Operaház felújításában nem lesz csúszás, a közbeszerzési szerződések garantálják majd a pontos teljesítést, illetve lesznek olyan munkafázisok, amelyek a 2018-as nyári szünetben elvégezhetők. A beruházást az Operaház stábja – saját építésze, műszaki igazgatója, a főigazgató és helyettese – menedzseli.

Az Andrássy úti épület korszerűsítésének idejére az Operaház átmenetileg a Kőbányai úton található, 1886-ban épült MÁV Északi Járműjavítóba költözik, ahova valaha 95 mozdony fért be. Az ipari műemlék átalakítására a kormány tavaly 14,5 milliárd forint állami támogatást adott.

Több lesz, mint átmeneti otthon

Ókovács Szilveszter azt mondta: az átalakított Északi Járműjavítót sokkal többnek szánják, mint átmeneti otthonnak: az Eiffel Műhelyház később is az Operaház háttérbázisa lesz, megmaradnak a próbatermek, a gyártó- és raktárbázis. Itt kap helyet a 340 férőhelyes Bánffy Kisszínház, amelyben ugyanúgy lesz zenekari árok, az operaházéval megegyező méretű színpad, de akusztikailag is bevizsgálják és megtervezik a termet.

Az Eiffel Műhelyházat 2017 tavaszán egy Mozart-töredékkel, valamint Edita Gruberova fellépésével egy Roberto Devereux koncertelőadással avatják majd fel.

Az Operaház felújításának kilenc hónapos időszaka több szempontból érdekesnek ígérkezik. Ahogy Ókovács Szilveszter fogalmazott kihívás és „közönség-kísérlet” lesz a magyar operakedvelőket és a turistákat átvinni az Erkel Színházba. A társulat szempontjából pedig azért lesz különleges, mert jut majd idő arra, hogy számos fontos magyar művet lemezre vegyenek, s határon túli helyekre is elvigyék az előadásokat.

Magyar Évad a 200 éves magyar operakultúra alkalmából

Az Operaház 2016/217-es, 133. évada a Magyar Évad nevet kapta. Egyéb évfordulók mellett a 200 éves magyar operakultúra előtt kíván tisztelegni. 1815 decemberében jelent meg ugyanis nyomtatásban az első, fennmaradt magyar opera librettójául szolgáló mű.

Az évad során színre kerülnek magyar mesterművek – operák és balettek –, 2017 tavaszán pedig az évadot egy harmincnapos, nagyszabású fesztivál zárja, amelynek maratoni összeállításában hétköznap esténként az összes előadás végignézhető.

A milánói Scalában minden euró állami támogatásra 1,5 euró magánpénz jut
Az utóbbi húsz évben kiderült, hogy az olasz állam nem képes finanszírozni a kulturális életet. A Teatro alla Scala erre időben reagált, s már 1996-ban létrehozott egy alapítványt, amelynek az államon kívül tagja Milánó városa és Lombardia tartomány, s amelynek célja az operaház fenntartásának anyagi biztosítása. A Scala valamivel több mint 40 millió euró költségvetési támogatást kap, közel ennyi a jegybevétele is, de ez még messze van attól a 125 millió eurótól, amelybe az intézmény működtetése kerül. A hiányzó pénz szponzoroktól és magánadományokból folyik be. Ahogy az olaszok mondják: a Scala olyan állami operaház, amit valójában a magánszféra tart fenn.

A magántámogatásnak itthon nincs hagyománya

A főigazgató beszélt arról is, hogy az állam évek óta 9,3 milliárd forinttal támogatja az intézményt (az összeg kisebb, mint a Művészetek Palotája épületegyüttesre adott épület fenntartási támogatás). A tao-támogatással és a jegybevétellel együtt az éves keret 15 milliárd forint. Az Operaház ötszáz előadást játszik évente. Magántámogatásnak Magyarországon sem hagyománya, sem jelentős gyakorlata nincs, tette hozzá Ókovács Szilveszter.

A felújítás ideje alatt nem csak az Operaház jegybevételei, hanem egy évvel később, a mindenkori bevétel alapjául szolgáló tao-támogatás összege is csökkenni fog.

A korszerűsítéstől függ, hogy Ókovács Szilveszter folytatná-e

Ókovács Szilveszter beszélt arról is, hogy 2018-ban lejár a mandátuma. A főigazgató akkor hosszabbítana, ha sikerül elérnie az Operaház korszerűsítését, ha nem, az számára azt jelenti, valaki másra van szükség, aki ezt az érdekérvényesítést elvégzi.