MSZP: hányan nyújtottak be februárban népszavazási kérelmet a boltzárról?

A szocialista Nyakó István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökéhez, Péterfalvi Attilához fordult, hogy az adatkéréssel bizonyítsa, azoknak a férfiaknak, akik - véleménye szerint - akadályozták népszavazási kérdése beadásában, semmi keresnivalójuk nem volt a Nemzeti Választási Irodánál.

A politikus csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján magyarázatként elmondta, aki érvényes népszavazási kérdést akar benyújtani a Nemzeti Választási Irodához annak előtte szereznie kell egy határozatot a NAIH-től. A politikus ezért azt szeretné megtudni Péterfalvi Attilától, hogy február 1. és 22. között hányan nyújtottak be népszavazási kérelmet. Hozzátette, gyanítja, hogy csak hárman vannak, ő maga, a szintén szocialista Lukács Zoltán, illetve Erdősi Lászlóné.

Véleménye szerint ha ez így van, akkor ebből következik, hogy a “verőembereknek” semmi keresnivalójuk nem volt a Nemzeti Választási Iroda épületénél február 23-án, és ott csak azért jelentek meg, hogy az MSZP népszavazási kezdeményezését megakadályozzák, a “Fidesz Erdősi Lászlóné által beadott” kezdeményezését pedig segítsék. Kijelentette, hogy ezzel a lépésével a nyomozó hatóság munkáját is segíteni szeretné, mert kiderülhet, hogy “az urak és a hölgy” bűncselekmény elkövetésére készültek.

Emellett arra is kíváncsi, hogy a NAIH hány nap alatt adta ki a kérelmezőknek határozatokat. Hangsúlyozta, hogy ő február 12-én nyújtotta be kérelmét és nem sokkal február 23-a előtt kapta kézhez a határozatot. Ha igazak a sajtóhírek, akkor Erdősi Lászlóné február 21-én, vasárnap kereste meg a hivatalt és egy nap alatt meg is kapta a szükséges határozatokat – emelte ki.

Végül a képviselő, miután a Btk.-ból idézte a bűnpártolás tényállását, azt mondta, hogy a Nemzeti Választási Iroda vezetője és a Nemzeti Választási bizottság elnöke tudják, hogy a Kúria szerint bűncselekmény történt a hivatalukban, mégsem tettek feljelentést. A politikus úgy vélte, hogy ezt most már a saját érdekükben minél hamarabb meg fogják tenni.

A sajtótájékoztató végén Nyakó István leadta kérdéseit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.