Minden nemzeti zászlót félárbocra eresztenek az ország hivatalos épületein - közölte a belga kormányfő szóvivője.
Háromnapos nemzeti gyászt hirdettek kedden Belgiumban, miután délelőtt két helyszínen is terrortámadást hajtottak végre Brüsszelben. “Minden nemzeti zászlót fél árbocra eresztenek az ország hivatalos épületein” – közölte Frédéric Cauderlier, a belga kormányfő szóvivője. A miniszterelnöki hivatal épületén már megtörtént a zászló levonása.
Gyászolók Brüsszelben a robbantássorozat áldozataira emlékeznek 2016. március 22-én azt követően, hogy korábban robbanás történt a brüsszeli metróban és a Zaventem nemzetközi repülőtéren is (Reuters/Charles Platiau)
Peter Mertens, a belga belügyi válságközpont vezetője eközben bejelentette, hogy bár a “veszély még mindig valós és komoly”, a lakosok ismét elhagyhatják az otthonukat. Az illetékes elmondta, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér kedden még zárva marad.