Az egyik Brüsszelbe tartó gépen ült Schiffer András is

Az LMP-s politikus szerint a biztonsági zónában várakoznak az utasok.

Semmilyen mozgás nem tapasztalható a brüsszeli Zaventem repülőtér kifutóján; a reptérre utolsóként leszállni engedett gépek utasai nem szállhattak ki a repülőből, majd 10 óra 20 perckor egy biztonsági zónába terelték őket – nyilatkozta az MTI-nek kedden Schiffer András, az LMP társelnöke, aki a Brussels Airlines egyik járatával érkezett Brüsszelbe nem sokkal azt követően, hogy kedden reggel feltehetően öngyilkos robbantás történt a nemzetközi repülőtéren.

Schiffer András arról számolt be telefonon, hogy reggel 8 óra 20 perc körül landolt a gépe, pár perccel a robbanást követően. Előttük a spanyol Iberia Airlines repülője ért földet, ennek utasai szintén a gépben vesztegeltek.

A politikus gépe – amely utolsóként szállt le a brüsszeli reptéren – váratlanul már a kifutópályán megállt, ekkor közölték az utasokkal, hogy a repteret lezárták. Néhány perc várakozás után a repülő a dokkolóba érkezett, a spanyol gép mellé.

Schiffer András hozzátette: később arról értesítette őket a gép személyzete, hogy a repülőtérről mindenkit evakuáltak, hivatalos tájékoztatást azonban a robbantásról nem kaptak, arról csak a telefonjuk segítségével értesültek.

Az LMP társelnöke közölte, egy ideig semmilyen információhoz nem jutottak arról, mikor hagyhatják el a gépet, megítélése szerint ezt a járat személyzete sem tudta. Később, 10 óra 20 perc körül egy biztonsági zónába vitték őket. Nagyobb poggyászaikat a fedélzeten kellett hagyniuk – tájékoztatott Schiffer András.