Semmi sem biztos a budapesti parkolás ügyében

A Magyar Autóklub szerint csak április 3-án lépne hatályba az a módosítás, amellyel a Fővárosi Közgyűlés eltörölte a parkolási rendelet ötperces türelmi idővel kapcsolatos rendelkezését, de a főpolgármester hétfői nyilatkozata alapján várható, hogy még a hatályba lépés előtt korrigálják a vitatott szabályozást.

Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a fővárosi parkolási rendelet úgynevezett türelmi időre vonatkozó rendelkezéseivel a Kúria többször, legutóbb 2014-ben, majd 2015 őszén foglalkozott.

Büntetőcsomag, hétköznapi nevén Mikulás-csomag egy szabálytalanul parkoló gépkocsi ablaktörlőjén a főváros IX. kerületében. MTI Fotó: Illyés Tibor

Büntetőcsomag, hétköznapi nevén Mikulás-csomag egy szabálytalanul parkoló gépkocsi ablaktörlőjén a főváros IX. kerületében. MTI Fotó: Illyés Tibor

Hozzáfűzte, a Kúria határozatában megsemmisített több rendelkezést, és kimondta, hogy azok bírósági eljárásokban a jövőben sem alkalmazhatóak. Az érintett rendelkezéseket felsorolva közölte: törvénysértő, hogy naptári hónaponként csak egyszer lehet igazolni a parkolási díj öt percen belüli megfizetését, hogy ez csak öt munkanapos jogvesztő határidőn belül tehető meg, valamint törvénysértő, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a bemutatás időpontjában az adott gépjárműre nincs harminc napnál régebbi és nem vitatott parkolási díjtartozás.

Hozzátette: a Fővárosi Közgyűlés rendelete ezek után általánosságban eltörölte ugyan az ötperces türelmi idővel kapcsolatos rendelkezést, de ez a módosítás a rendelet vonatkozó paragrafusa értelmében csak április 3-án lépne hatályba, tehát addig az ötperces türelmi időre vonatkozó rendelkezések változatlanul, de a fenti, a Kúria által korábban törölt részek figyelmen kívül hagyásával irányadóak.

Kovács Kázmér jelezte ugyanakkor, a főpolgármester hétfői nyilatkozata alapján várható, hogy még a módosítás hatálybalépése előtt korrigálják “a közfelháborodást kiváltó” módosítást.

Felhívta a figyelmet arra is: ha mégse történne meg a visszavonás, akkor a Kúria korábbi egyértelmű határozatai alapján “bizonyosra vehető”, hogy azokat az autósokat, akik jóhiszeműen jártak el, és igazolni tudják az öt percen belüli díjfizetést, a bíróság nem fogja pótdíj fizetésére kötelezni.

Lépett a főpolgármester 

A Magyar Nemzet hétfőn írt arról, hogy Tarlós István főpolgármester utasította a közterület-felügyelőket, hogy Budapesten a parkolójegyek utólagos bemutatásának megnyugtató rendezéséig ne bírságolják meg azokat az autósokat, akiknek azért nincs a szélvédőjük mögött jegy, mert éppen megvásárolják azt. A lapnak Tarlós István azt mondta: mindenképpen megnyugtató jogi megoldást szeretne.

Az MTI erre vonatkozó kérdésére a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága azt írta: “a főváros azért módosította a parkolási rendeletet, mert attól tartott, hogy a korlátlan utólagos bemutatással sokan visszaélnek. Tarlós István főpolgármester most úgy fogalmazott: mindenképpen megnyugtató jogi megoldást szeretne, a főváros joga megváltoztatni a parkolási rendeletet és meg is fogja tenni”.

Emlékeztettek arra, hogy Tarlós István legutóbbi sajtótájékoztatóján azt közölte: a fővárosi parkolási rendelet módosítására – amely a parkolójegyek utólagos bemutatásának lehetőségét szünteti meg – a Kúria döntése miatt volt szükség. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a rosszhiszemű autósokkal szemben próbálnak valamilyen megoldást találni, és nem zárta ki, hogy a későbbiekben felülvizsgálhatják a szabályozást – tette hozzá a kommunikációs igazgatóság.