Milliárdokból lesz alkalmazott-barát a foglalkoztatás

A rugalmas foglalkoztatási formák bevezetését segítő program indul a kkv-k számára. A cégek 3 millió és 15 millió forint közötti támogatásra pályázhatnak. Ennek révén jelentős előrelépést tehetnek a munkaerőpiacon is.

Kevés cégvezető ismeri még Magyarországon a rugalmas foglalkoztatási formákban rejlő lehetőségeket. Pedig a szakemberek szerint egyre több munkavállaló keres olyan munkahelyet, ahol nagyobb szabadsága van a munkavégzésben, vagy könnyebben össze tudja egyeztetni azt a magánéletével. Hollandiában például már a munkavállalók fele valamilyen rugalmas formában dolgozik.

MTI Fotó: Krizsán Csaba


Ezek a lehetőségek ráadásul olyan, foglalkoztatási szempontból magas kockázati csoportba sorolt munkavállalók számára is esélyt jelentenek a munkaerőpiacra való visszatérésre, mint amilyenek a kismamák, vagy az 55 év felettiek. Egy kétkomponensű pályázat segítségével, most összesen 5 milliárd forint támogatásban részesülhetnek azok a kis- és középvállalkozások, amelyek megismernék ennek a foglalkoztatási formának az előnyeit és átalakítanák cégük működését.

Az „A” komponens során szakemberek segítségével egy átvilágításra kerül sor, amelyben felmérik a vállalkozás hosszú távú terveit, a rugalmas foglalkoztatásra való nyitottságot, és a dolgozókkal is egyeztetnek a lehetőségekről. A szakemberek és a cégvezetők ez alapján állítják össze a „B” komponens alapját képező fejlesztési tervet, amelynek megvalósítására nyerhetnek pénzt a vállalkozások.

„A rugalmas foglalkoztatásnak mintegy 25 formája van, gyakorlatilag bármilyen vállalkozás tudja alkalmazni valamelyiket. Legtöbben a távmunkát és a részmunkaidőt ismerik, de emellett például lehet osztott munkaidőt is bevezetni, amikor egyszerre pár órát dolgozik csak az alkalmazott. De a munkakörök rotációja is jó megoldás, amikor a munkavállalók néhány naponta más-más feladatot végeznek. Fontos, hogy megismerjék a vállalkozások a lehetőségeket, sikeresen alkalmazva ezeket ugyanis nagyot nőhet egy cég hatékonysága” – tájékoztatott Balázs Tibor, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány vezetője. A pályázaton olyan kis- és középvállalkozások indulhatnak, amelyek 10 és 249 fő közötti létszámú dolgozót foglalkoztatnak, székhelyük pedig nem Pest megyében van. Az agrárszektorban érintett vállalkozások ezen a pályázaton nem nyerhetnek támogatást.

Tóth László egy értékesítő cég vezetőjeként vett részt a pályázatot bemutató konferencián. Ezen a területen sok lehetőséget lát a rugalmas foglalkoztatásban. „Ingatlan-, albérlet-közvetítéssel, biztosítási tanácsadással foglalkozunk, komplex szolgáltatást nyújtunk az ügyfeleknek. Jelenleg 14 fővel dolgozunk, vannak vállalkozói jogviszonyban lévő munkatársaink és részmunkaidős alkalmazottak is. Az értékesítés területén alapvető a rugalmasság, munkaidőben is, korosztályokban is. A foglalkoztatási formáknak is ezt kell követnie, hogy a munkavállaló, a munkáltató, és az ügyfél is elégedett legyen” – vallja a cégvezető.

Az elkészült fejlesztési terv megvalósításához öt kategóriában kaphatnak támogatást a vállalkozások: dolgozói és vezetői képzésekre, szervezetfejlesztési tanácsadásra, dolgozói rendezvényekre, informatikai eszközök beszerzésére és bértámogatásra.

Kovács József, a pályázat megvalósításában részt vevő CONSACT-SEED konzorcium egyik vezetője hozzátette: „Érdemes vele foglalkozni, mert ez az életszerű. Már most is nagyon sok kisvállalkozás így dolgozik, csak nem szabályozott formában. A munkaidő csúsztatása is rugalmas foglalkoztatás, csak nem mindig a szabályoknak megfelelően folyik. Olyan vállalkozásoknál, ahol nem egyenletes a terhelés, mindenképpen megéri elgondolkodni a bevezetésén. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy egy kellemesebb egyensúly alakul ki a munka és a magánélet között, ezáltal lojálisabbá válnak a céghez a munkavállalók.” Hangsúlyozta: ez a foglalkoztatási forma a munkavállalók képzettségétől függetlenül beválhat a vállalkozásoknál. A távmunka egyelőre az informatikai szektorban terjedt el jobban, de a rugalmas, osztott munkaidő a kereskedelmi szektorban is nagyon jól működik.