A beruházás, amely nagyobbrészt uniós pénzből valósul meg, 2017 végére fejeződhet be, és akár 30 munkahelyet is teremthet a városban - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Szekó József (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a konténerek és darabáru rakodására alkalmas új közforgalmú kikötőn keresztül a baranyai és a dél-dunántúli régió vállalkozásai könnyebben juttathatják majd el termékeiket a világpiacra.
A két hajóállásosra tervezett létesítmény 330 méter hosszúságú, rakodásra alkalmas partfallal épül meg. A kikötőt megfelelő közúti és vasúti csatlakozással és 20-40 lábas konténerek mozgatásához szükséges darurendszerrel is ellátják.

A MAHART Vöcsök III. nevű, Mohács és Budapest között közlekedő szárnyashajója a mohácsi kikötőben 2014. október 31-én. MTI Fotó: Sóki Tamás
Szekó elmondta, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) idei pályázati keretéből nyert 4,75 milliárd forintos forrás mellé Mohács önkormányzatának 300 millió forintos önerőt kell biztosítania. A tervek elkészítése után közbeszerzési eljárás keretében fogják kiválasztani a kivitelezőt 2016 végéig - közölte a polgármester.
Szekó József szerint az építkezés 2017 elején indulhat, és az év végéig befejeződhet - tette hozzá.