A távolság már nem akadályozza a rehabilitációt

A Pécsi Tudományegyetemen lezárult egy szívgyógyászati rehabilitációt segítő kísérleti program. Ennek során az orvos mobil eszközökkel kísérhette figyelemmel betege felépülését. Az unió támogatásából, közel 300 millió forintból lebonyolított 8 hónapos kutatási periódus sikeres volt.

A szív és érrendszeri betegségben szenvedők többségére a műtétet vagy az egyéb kórházi kezelést követően még hosszú rehabilitációs folyamat vár, ami akár több évig is eltarthat, és amit általában erre szakosodott intézetekben végeznek el.

A lehetőségek viszont a nagyszámú beteg miatt szűkösek, csak meghatározott ideig, általában három hétig tudnak foglalkozni valakivel, amivel a teljes gyógyulás is bizonytalanná válhat. A most zárult kísérleti program ezen szeretne változtatni.
Hallgassa meg!

A betegek először ambuláns módon kerülnek több hetes rehabilitációra, majd később annak legtöbb elemét megpróbálják egészen otthonukig elvinni, és ott folytatni. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, olyan biztonsági mérőparaméterekre van szükség, amelyek adott esetben 100 kilométeres távolságról is begyűjthetők.

Egyrészt jelzik a program eredményességét, hatékonyságát, másrészt hogy az biztonságosan történik-e, nincs-e valamilyen mellékhatás - magyarázta Tóth Kálmán, a PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.



Vagyis az otthonában lábadozó beteg állapotáról a rehabilitációs folyamat minden mozzanatáról és annak hatásáról az orvos információhoz jut a betegnél lévő mobil mérőeszközök segítségével. Van olyan részeleme is, amelynek keretében a páciens diétás tanácsokat kap egy mobilapplikáció segítségével. De a telemedicina módszereivel az otthoni tréningprogram közben és után is lehet monitoringozni a beteg EKG-ját. A felügyelet egy központon keresztül elektronikusan történik - mutatott rá.

A rektorhelyettes szerint az unió támogatásából, közel 300 millió forintból lebonyolított, most zárult 8 hónapos kutatási periódus sikeres volt, ugyanis valamennyi beteg állapota javult. Éppen ezért szeretnék folytatni a programot, és olyan eszközöket is kifejleszteni, melyek más területeken is felhasználhatók. Ha meg tudnák valósítani, akkor azzal a világ élvonalába kerülnének.