Amennyiben Woody Allent kérdeznénk az életkoráról, nyilván elütné valamilyen fanyar viccel. Mert egyébként tényleg hihetetlen, hogy a filmkészítő mágus a nyolcadik ikszben jár.
Allan Stewart Konigsberg néven viszonylag jómódú, brooklyni kispolgár zsidó családban jött a világra. Hároméves korában szeretett bele a moziba, amikor anyjával látta a Disney-féle Hófehérke és a hét törpét. Az iskolában átlagos diák volt: rajongott a képregényekért, a sportért, imádta a dzsesszt és a mozit, sajátos humoráért társai szórakoztatónak találták. Tizenhét évesen kezdte Woody Allen néven küldözgetni vicceit, humoros írásait a különböző ügynökségeknek, amelyek szépen fizettek is neki. Érettségi után autodidakta módon képezte magát, legfőképp azért, hogy a lányok észrevegyék; célját ugyan nem érte el, de tekintélyes műveltségre tett szert.

Rómának szeretettel című filmjének világpremierjén Rómában (MTI/EPA/Claudio Onorati)
Az ötvenes évek elején Hollywoodban dolgozott humoros tévéműsoroknál, ami ugyan jó iskola volt számára, de örökre megutáltatta vele a felszínes, csillogó mozivárost. Legkedvesebb rendezői, Ingmar Bergman, Federico Fellini, Francois Truffaut, Michelangelo Antonioni is egészen másfajta filmes látásmódot közvetítettek számára.
Na, Mi újság, cicamica?
New York-ba visszatérve kabarékban lépett fel 1964-ig, amikor Charles K. Feldman rendező megbízta a Mi újság, cicamica? forgatókönyvének megírásával. A film kasszasiker lett, Woody Allen előtt megnyílt a mozi világa, s 1969-ben megrendezhette első filmjét Fogd a pénzt és fuss! címmel. Ki ne emlékezne a "Semmi cicó, vigyázzon, mert nálam van a slukker" feliratú cetlire, és a kétbalkezes, abszurd figurára, aki annyi filmjének őstípusa lett. Következő filmje, a Játszd újra, Sam! az egyik legszemélyesebb vallomása a nőkhöz fűződő, meglehetősen ambivalens viszonyáról.

Woody Allen a párizsi Olimpia színpadán 1996. március 5-én. A "Woody Allen and His New Orleans Jazz Band" nevű együttes koncertkörúton tartózkodott Európában.
( MTI / EPA)
-
-
Woody Allen a párizsi Olimpia színpadán 1996. március 5-én. A “Woody Allen and His New Orleans Jazz Band” nevű együttes koncertkörúton tartózkodott Európában.
( MTI / EPA)
-
-
Tiffani Thiessen amerikai színésznő és Debra Messing amerikai színésznő (b-j) társaságában a Hollywoody történet (Hollywood Ending) című filmjük bemutatója alkalmából tartott fotózáson a fesztiválpalota teraszán az 55. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2002. május 15-én. A Woody Allen rendezte, versenyen kívül vetített alkotással nyitották meg a fesztivált. (MTI/EPA/AFP/Francois Guillot)
-
-
Szabadtéri sajtóértekezleten 2002. október 26-án, Rómában. (MTI/EPA/ANSA/Filippo Monteforte)
-
-
Woody Allen valamint felesége, Soon YI és két lánya a tiszteletére emelt szobornál az észak-spanyolországi Oviedóban 2005. december 26-án. (MTI/EPA/Alberto Morante)
-
-
A többszörös Oscar-díjas amerikai rendező a You will meet a tall dark stranger című filmje fotózásán vesz részt a 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2010. május 15-én. Az alkotást a filmes seregszemle versenyprogramján kívül mutatták be. (MTI/EPA/GUILLAUME HORCAJUELO)
-
-
Egy rajongójával közös fotó az észak-spanyolországi Oviedóban 2010. augusztus 24-én. (MTI/EPA/J.L. CEREIJIDO)
-
-
A New Orleans Jazz Band zenekarral Katowicében adott koncertjén 2011. március 24-én. (MTI/EPA/ANDRZEJ GRYGIEL)
-
-
(MTI/EPA/ANDRZEJ GRYGIEL)
-
-
A Midnight in Paris című filmje bemutatója alkalmából tartott fotózáson a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.(MTI/EPA/Christophe Karaba)
-
-
Rachel McAdams kanadai színésznővel Cannes-ban 2011. május 11-én a Midnight in Paris című filmjük vetítésén, amellyel megnyitották a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. (MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)
-
-
Rómában, a Bop Decameron című filmje rendezésén Rómában az Alfredo étteremben 2011. július 11-én. ((MTI/EPA/Massimo Percossi)
-
-
Roberto Benigni olasz színész és Penélope Cruz spanyol színésznő között a To Rome With Love című filmjük világpremierje alkalmából tartott fotózáson vesz részt Rómában, 2012. április 13-án (MTI/EPA/Claudio Onorati)
-
-
Feleségével, Soon-Yi Previnnel és a japán Nisikori Kejjel a szerb Novak Djokovic játékát nézi az amerikai nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében a New York-i Flushing Meadowsban 2014. szeptember 6-án. (MTI/EPA/Andrew Gombert)
-
-
Újévi koncert a New Orleans Jazz Banddel a barcelonai Liceo színházban 2015. január 1-jén. (MTI/EPA/Andreu Dalmau)
-
-
Parker Posey amerikai színésznő, Woody Allen amerikai rendező és Emma Stone amerikai színésznő (b-j) az Irrational Man című filmjük bemutatóján a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2015. május 15-én. (MTI/EPA/Ian Langsdon)
-
-
Felesége, Soon Yi Previn társaságában az Irrational Man című filmjének bemutatójára érkezik a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2015. május 15-én. (MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)
-
-
Woody Allen amerikai rendező az Irrational Man című filmjének bemutatója alkalmából tartott fotózáson, a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2015. május 15-én. (MTI/EPA/Ian Langsdon)
Rendkívül termékeny kapcsolata kezdődött Diane Keaton színésznővel, aki több filmjében is főszerepet kapott, így az Oscar-díjas Annie Hallban és a Manhattanben. Ezekben a filmekben benne van mindaz, ami oly egyedivé teszi Woody Allen műveit: az értelmiségi lét, a szorongás, a szexuális bizonytalanság, a zsidó identitás, New York szépsége és rettenete, a mozi varázsa. Humora intellektuális, gyakorta moralizáló, a két legfőbb emberi dolog számára a szerelem és a halál, melyekhez többnyire iróniával közeledik.

Woody Allen, közvetlenül mellette Dylan Farrow, mögöttük Mia Farrow és a pár kisfia, Satchel. Fotó: Time&LIFE Pictures
A nyolcvanas években készült filmjei - Zelig, Broadway Danny Rose, Kairó bíbor rózsája, A rádió aranykora és a szintén Oscar-díjas Hannah és nővérei - meglehetősen sokrétűek, ám egyenetlen minőségűek. Főszereplőjük az új szerelem, Mia Farrow, akivel tizenkét évig éltek és dolgoztak együtt, született egy közös gyermekük, s nevelték Mia saját és fogadott gyermekeit. 1993-ban - meglehetősen csúnya perpatvarok után - szétváltak útjaik, s Woody Allen feleségül vette Szun Jit, koreai származású nevelt lányukat.

Allen felesége, Soon Yi Previn társaságában az Irrational Man című filmjének bemutatójára érkezik a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2015. május 15-én. (MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)
A legnagyobbakat nyerte meg magának és filmjeinekA magánéleti bonyodalmak alkotókedvét nem érintették, szinte évente jelentkezik új filmmel, amelyekben az újabb nemzedék sztárjait, Sean Pennt, Helen Huntot, Scarlett Johanssont is szívesen szerepelteti. (Match Point, Füles, Kasszandra álma, Vicky Cristina Barcelona, Éjfélkor Párizsban, Rómának szeretettel, Blue Jasmine). Legutóbb a Káprázatos Holdvilág és az Abszurd alak című filmjeit láthatta a közönség. Az utóbbi tíz év termésében szinte kivétel nélkül a jó történet, jó forgatókönyv, kiváló párbeszédek és színészvezetés mutatkozott meg, azaz csaknem mindegyik a filmkészítés mestermunkája.

A New Orleans Jazz Band újévi koncertjén a barcelonai Liceo színházban 2015. január 1-jén. (MTI/EPA/Andreu Dalmau)
Allen zenészként is megállja a helyét: hétfőnként a Michael's Pub Manhattan nevű szórakozóhelyen klarinétozik együttesével, amellyel 2007-ben Magyarországra is eljutott. Könyveinek nagy része magyarul is megjelent, az aforizmagyűjteményekből manapság nem maradhatnak ki mondásai. Néhány klasszikus mutatóba: "Nem mintha félnék meghalni, csak nem szeretnék ott lenni, amikor bekövetkezik"; "Évekig nem szóltam a feleségemhez. Nem akartam félbeszakítani"; "A pénz jobb, mint a szegénység. Már csak anyagi szempontból is."

Cannes-t viszont nem hagyja ki (MTI/EPA/AFP/Anne-Christine Poujoulat)
Filmjeit számos díjjal jutalmazták. Az Oscar-díjra 22 alkalommal jelölték, és négy alkalommal meg is kapta a kitüntetést: háromszor a legjobb eredeti forgatókönyvért (Annie Hall, Hannah és nővérei, Éjfélkor Párizsban), az Annie Hall a legjobb rendezés díját is megkapta. A gálákat azonban rendszeresen kihagyja (csak egyszer volt jelen, a 2001-es New Yorkot ért terrortámadás után), az amerikai filmakadémiának nem is tagja. A legenda szerint, amikor az Annie Hall tarolt, ő egy New York-i klubban klarinétozott. Magyarországon Kern András hangja forrt össze Woody Allennel, legtöbbször ő szinkronizálja filmjeit.