Már az ókorban is több tucat betegség gyógyítására ajánlották

Minden teszten átmentek a hazai fokhagymák és fokhagymakrémek. A termékeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal emberei vizsgálták többek között  kóstolással, de tesztelték a pucolhatóságot és ellenőrizték a gerezdek méretét is.

MTI Fotó: Németh György



Az eljárással azt vizsgálták, hogy a minőség megfelel-e a szabványnak, megfelelően jelölik-e a termékeket, illetve biztosított-e a nyomon követhetőség. Emellett laboratóriumban ellenőrizték a növény védőszer maradéktartalmat, nehézfémtartalmat - mondta el a Nébih Növény- Talaj- és Erdővédelmi elnökhelyettese a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Jordán László kiemelte: minden bevizsgált tétel megfelelt az előírásoknak.



Fokhagymát a mérete és színe alapján érdemes választani. A külföldről származó növényt törvénytelen magyarként forgalmazni, aki ezt teszi, az ellen eljárást indítanak. Átcsomagolásnál egyértelműen jelezni kell a foghagyma a származását és ráírni a csomagolásra a forgalmazót.

A magyar konyha kedvelt fűszernövénye nemcsak az ételek ízesítésre jó, de betegségek megelőzésében is nagy szerepet játszik. Már az ókorban is 61 féle betegség gyógyítására ajánlották, sőt a római katonák étrendjéhez is hozzátartozott.
Hallgassa meg összeállításunkat!

Antal Emese dietetikus a műsorban elmondta: nagyon sok jótékony hatást tulajdonítanak a fokhagymának. A többi között értágító és antibakteriális hatása van, a daganatképződés kialakulásának csökkenését okozza, fogyasztása az étvágyat is javíthatja. Elsősorban a természetes formájában javasolt fogyasztani, minél kevesebb ételkészítési eljáráson esik át, annál jobb - fűzte hozzá. A dietetikus szerint már az óvodásoknak, kisiskolásoknak is javasolt.