Budapesti bevásárlóközpontban ismételték meg a történelmi kísérletet

Ma már sok helyen van Foucault-inga, de a 19. században a világon csak két helyen sikerült megismételni a kísérletet, az egyik helyszín Szombathely volt.

1880-ban, a szombathelyi székesegyházban a Premontrei Főgimnázium igazgatója tanítványai, Gothard Jenő és Gothard Sándor segítségével mutatta be a Föld forgását igazoló Foucault-inga-kísérletet. A tudománytörténeti jelentőségű darabot most az egyik bevásárlóközpontban láthatták az érdeklődők.

Zsiros László Róbert, a Szertár projekt alapítója az M1 – Minden tudás című műsorában kifejtette, a Foucault-inga arról nevezetes, hogy ezzel lehetett először közvetlenül bizonyítani a Föld forgását. Amikor az 1850-es évek elején Foucault Párizsban elvégezte a kísérletet, a nagyközönség megdöbbenve tapasztalta, hogy miközben az inga megőrizte lengési síkját, a Föld elfordult alatta. Ennek megfelelően beforgatott az inga útjába különféle kis bábukat, amelyeket az inga le tudott borítani, így lehetett igazolni, hogy valóban forog a Föld - magyarázta a műsorban.

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány segítségével jutott el ez a ritka és értékes inga most az érdeklődők elé. A látványos kísérletben az üvegmennyezetre szinte súrlódásmentesen felfüggesztett, 25 méter hosszúságú acélsodronyon a 30 kilós ingatest órákon át képes mozogni.  A rendezvényen egy hét alatt 600 gyerek tanult a fizikai törvényszerűségekről ily módon.

Foucault-inga

Ma már sok helyen van Foucault-inga, de a 19. században a világon csak két helyen sikerült megismételni a kísérletet, az egyik helyszín Szombathely volt.

Foucault talán nem is sejthette, hogy ingája az egész világon ekkora sikert arat, és hogy 165 évvel az első tudományos kísérlet után még mindig izgatja az embereket, hogy a Föld mozog.