Hadgyakorlatra készül Oroszország a Földközi-tengeren

Oroszország arról tájékoztatta a libanoni hatóságokat, hogy a Földközi-tengeren háromnapos tengeri hadgyakorlatra készül, amely érintheti a polgári légi közlekedést Libanon felett - közölte pénteken a libanoni nemzeti hírügynökség. A katonai manőverek helyi idő szerint péntek éjfélkor kezdődnek és három napon át tartanak az orosz haditengerészet közleménye szerint.

Az orosz védelmi minisztérium nem volt hajlandó kommentálni a hadgyakorlatról szóló értesülést.
A libanoni közlekedési miniszter pénteken bejelentette: hazája nem tesz eleget annak az orosz kérésnek, hogy bizonyos térségben, a hadgyakorlat helyszínéül szolgáló nemzetközi vizek felett módosítsák a repülőjáratok útvonalát. Mint mondta, három napról van szó, de "elutasítottuk a kérést, mert az szembemegy az érdekeinkkel".



A Libanonból induló légi közlekedés már így is korlátozott, a nemzeti légitársaság (Middle East Airlines, MEA) járatai ugyanis nem közlekednek Izrael felett, míg más légitársaságok elkerülik a másik szomszédos országot, Szíriát, ahol Oroszország és más államok légicsapásokat hajtanak végre a terroristák ellen. Oroszország közel két hónapja támogatja légitámadásokkal Bassár el-Aszad szíriai elnök harcát a terroristák ellen.