Norvégia is szigorította bevándorlási szabályait

Ideiglenesen szigorított határellenőrzést vezetett be a román határrendőrség a román-magyar határon, hogy megelőzze olyan emberek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és a biztonságot fenyegethetik. Szerbia, Macedónia, Horvátország és Szlovénia visszafordítja a gazdasági migránsokat határáról. Egyre több szíriai menekült repül Mauritániába, hogy Európába folytassa útját a veszélyes szaharai útvonalon.

Cikkünk folyamatosan frissül

A migrációs nyomás gyökereiről tanácskoztak Budapesten 

A Magyar Páneurópai Unió, a XII. kerületi önkormányzat és a Konrad-Adenauer-Stiftung magyarországi képviseletének szervezésében tartott konferencián Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere úgy vélekedett, hogy a migráció valódi dilemma elé állította a társadalmat. Andrássy Gábor, a Magyar Páneurópai Unió elnöke a párizsi terrorcselekményre utalva úgy fogalmazott, a farkas a bárányok között van.

Merkel elutasította a felső határ kijelölését

Nem lehet egyoldalúan, "nemzeti" szinten megállapított felső határ bevezetésével megbirkózni a menekültek nagy száma révén keletkezett kihívással - mondta Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke pénteken Münchenben a CSU kongresszusán, ismét elutasítva a bajor testvérpártnak azt a követelését, hogy Németország jelölje meg előre, mennyi menekültet fogad be jövőre.

Mérsékelten csökkent a migránsok száma

A nyugat-balkáni migránsútvonalon fekvő országok egy nappal korábban bejelentették: ezentúl csak a háború sújtotta övezetekből érkezőket engedik be, a gazdasági bevándorlókat nem. A szerb-macedón határon húsz százalékkal csökkent az oda érkező migránsok száma, a befogadóközpontban az utóbbi 24 órában négyezer embert vettek nyilvántartásba. A szigorú biztonsági ellenőrzések mellett most már az állampolgárságot is figyelik, Szerbia ugyanis ezentúl csak a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedi be, illetve az utóbbi három csoportból is csak azokat, akik rendelkeznek görög vagy macedón regisztrációs papírokkal.

A macedón-görög határon viszont összetűzésekre került sor, mert Macedónia is a szerbiaival megegyező szigorításokat vezetett be. Több ezren próbáltak meg átjutni a határon, körülbelül háromezren azonban a görög oldalon rekedtek, ők főleg Iránból és Észak-Afrikából érkeztek.

Szlovák rendőrök új váltása érkezett a magyar-szerb határra 

Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka 49 tagú kontingenst köszöntötte pénteken Szegeden.

A szlovák és cseh rendőrök feladata a határátkelőhelyek közötti biztonsági határzárral védett zöldhatár őrzése, gyalogos, illetve gépkocsizó járőr- és figyelőszolgálat ellátása, valamint az ország belsejében végzett ellenőrzések támogatása. Intézkedni magyar rendőri felügyelettel, a magyar jog alapján tudnak. A külföldiek a magyar rendőrökkel és katonákkal látnak el közös járőrszolgálatot. Saját egyenruhájukat, fegyverüket viselik, saját szolgálati gépkocsijukat is használják, és V4 feliratú karszalagot hordanak.

Állami integrációs tervet fogadott el a cseh kormány 

A program, amelyet a belügyi tárca dolgozott ki, tartalmazza a bevándorlók oktatását cseh nyelvre, megismertetését a cseh kultúrával és demokráciával, illetve a munkahely- és lakáskereséssel kapcsolatos hatósági segítségnyújtásra is kiterjed. A jövő évben a cseh kormány 200 millió koronát (mintegy 2,3 milliárd forint) különít el a program megvalósítására. Az összeg nagyobbik részét európai uniós alapokból kívánják fedezni.

Az integrációnak két szakasza lesz. Az elsőben a háborús menekültek többnyire 12, de legfeljebb 18 hónapot táborban töltenek, ahol nyelvet tanulnak és megismerkednek a cseh társadalmi valósággal. A második szakaszban pedig - külön tervek alapján - már ténylegesen megpróbálnak betagozódni a társadalom életébe.

Norvégia megszigorította bevándorlási szabályait 

Norvégia a jövőben már a határain elutasíthatja gyors és egyszerűsített eljárásban a védelemre nem szoruló menedékkérők beengedését. Oslo a múlt héten terjesztette elő a szigorításra vonatkozó intézkedéscsomagot, amelynek rendelkezései pénteken léptek életbe.

A szigorítást követően a skandináv ország bevándorlási hivatala megtagadhatja, hogy olyan menedékkérőkkel foglalkozzon, akik biztonságosnak tekinthető államban rendelkeztek korábban tartózkodási engedéllyel. A biztonságosnak tekinthető államok listáját pedig a norvég belügyminisztérium határozhatja meg.

A bajor CSU a menekülthullám korlátozását követeli 

A párt elnöksége által a kongresszus elé terjesztett határozati javaslatot a csaknem ezer küldött egy ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadta el pénteken Münchenben. Németország nem tudja egyedül viselni "a világ menekültáradatainak" terhét, ezért a nemzetközi közösségnek kontingenseket kell kialakítania, és a létszámkeretekbe bekerülő menekülteket méltányosan el kell osztania - áll az elfogadott javaslatban.

Van-e köze az illegális bevándorlásnak a terrorizmushoz?

Szijjártó Péter szerint ostoba vita zajlik arról, hogy az illegális bevándorlásnak van-e köze a terrorizmushoz. Mára teljesen egyértelművé vált, hogy a terrorszervezetek kihasználják a bevándorlási válságot arra, hogy harcosaikat, terroristáikat Európába küldjék - mondta.A magyar külügyminiszter sokkolónak nevezte, hogy egyes európai politikusok még most is a nyitott határok mellett érvelnek.

A külgazdasági és külügyminiszter miután fogadta Vlagyimir Tyitov orosz külügyminiszter-helyettest azt mondta:  Oroszország nélkül nincs megoldása a szíriai helyzetnek.

Négyezer migránsnak engedélyezték a görög-macedón határ átlépését

Szerbia és Macedónia csütörtökön úgy döntött, hogy a Nyugat-Európába tartó migránsok közül csak a konfliktusövezetekből - Szíriából, Irakból és Afganisztánból - érkezőket engedi belépni területére. Az intézkedés hatására legalább kétezer bevándorló rekedt Idomeni határállomáson, ahol egyetlen migráns sem léphette át a határt.

Éjfél után azonban ismét megindult az átkelés, és péntek reggelig négyezer szíriai, iraki és afgán lépte át a határt - közölte a nevének elhallgatását kérő görög rendőrségi illetékes. További ezer Macedóniába tartó migránstól - főként marokkói, bangladesi és algériai fiataltól - a macedón hatóságok megtagadták a belépést.

A macedón rendőrség több olyan migránst is visszatoloncolt a határ görög oldalára, akiknek annak ellenére sikerült átjutni az átkelőn, hogy a jelenlétüket nem kívánatosnak minősítették.

A macedón rendőrség megerősítette, hogy pénteken kora reggel ismét megnyitották a határt. A helyzet az AFP hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítói szerint nyugodt volt.

Az Idomeni és Gyevgyelija közötti határátkelőt használják legtöbbet azok a bevándorlók, akiknek sikerül Törökország földközi-tengeri partvidékéről a görög szigetekig eljutniuk. Az év eleje óta 800 ezer migráns érkezett a tengeren Európába.

Segélyszervezetek bírálják a nyugat-balkáni határőrizeti lépéseket

Két ENSZ-szervezet és a Nemzetközi Migrációs Szervezet is aggódik a nyugat-balkáni országokban a migránsok mozgásával kapcsolatban bevezetett korlátozások miatt, úgy látják, a menekültek és bevándorlók állampolgárság szerinti szűrése egyre elviselhetetlenebb helyzetet teremt. A szlovén rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy Ljubljana nem engedi be az országba a gazdasági migránsokat. A rendőrség egyik szóvivője a Reuters brit hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy Szlovénia mostantól csak olyan országokból fogad migránsokat, ahol "fegyveres harcok folynak". Sarah Crowe, az UNICEF szóvivője elmondta, hogy a menekült és bevándorló gyermekek a legrosszabb helyzetben lévők között vannak.

Lázár: nemzeti összefogás kell a kvóták ellen

Nemzeti összefogásra van szükség a kötelező betelepítési kvóta elleni eredményes fellépéshez - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen. Ahhoz hogy a kvóta ellen a kormány érdemben tudjon tiltakozni, szüksége lenne az ellenzéki pártok segítségére, és szükség van a választópolgárok támogatására - mondta Lázár János. Ha nem sikerül a kvótát megakadályoznunk, akkor akár fél vagy egy év múlva Hódmezővásárhely és Makó képviselő-testületének arról kell majd döntenie, hogy az ide kötelezően betelepítetteknek milyen lakást és mekkora szociális segélyt ad - közölte a miniszter. Hozzátéve: ezt a helybeliek soha sem fogják támogatni.

Orbán Viktor: át kell gondolni az EU alapszerződését

Az Európai Unió alapszerződésének átgondolását szorgalmazta Orbán Viktor, a macedón kormányfővel közös budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök megerősítette: a magyar álláspont szerint az Európai Uniónak meg kell védenie határait, kultúráját, gazdasági érdekeit és demokráciáját. A jelenlegi alapszerződés ezt akadályozza - tette hozzá a kormányfő. Hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország a leghatározottabban fellép a mostani európai bevándorláspolitika megváltoztatásáért. Nikola Gruevszki a tárgyalás után azt mondta: Macedónia mindent megtesz, hogy csökkentse a jelenlegi helyzetben rejlő veszélyt, és ebben számít Magyarország tapasztalataira is.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) fogadja Nikola Gruevszki macedón kormányfőt (j2) Budapesten, a Parlamentben 2015. november 20-án. Mellettük Nikola Poposzki macedón külügyminiszter (j), Igor Eszmerov, Macedónia budapesti nagykövete (j4) és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős,államtitkára (b2). MTI Fotó: Soós Lajos

Orbán Viktor miniszterelnök (b) fogadja Nikola Gruevszki macedón kormányfőt (j2) Budapesten, a Parlamentben 2015. november 20-án. Mellettük Nikola Poposzki macedón külügyminiszter (j), Igor Eszmerov, Macedónia budapesti nagykövete (j4) és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős,államtitkára (b2) (MTI-fotó: Soós Lajos)



 

Szigorított határellenőrzés a román-magyar határon

Ideiglenesen szigorított határellenőrzést vezetett be a román határrendőrség a román-magyar határon, ezért várhatóan nő a várakozási idő. Az ellenőrzés célja, hogy megelőzzék olyan emberek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és esetleges tevékenységük a biztonságot fenyegetheti. A román média arról számolt be, hogy a nagylaki határátkelőnél már a hajnali órákban hosszú járműsorok alakultak ki.

 

Migrációkutató: a határok védelme a kontroll visszaszerzése

A határok védelme alatt a kontroll visszaszerzését kell érteni, és nem azt, hogy fegyveres erővel védjük a határokat és visszaszorítjuk a migránsokat - mondta a Migrációkutató Intézet főigazgatója az M1-en. Orbán Balázs szerint a határok védelme több lépcsős folyamat: először meg kell változnia a politikusok hozzáállásának a bevándorláshoz, majd ki kell alakítani egy jogi és egy fizikai tranzitrendszert, hogy kontrollálható legyen a migráció. Beszélt arról is, hogy "erőszakos jelenségekre" lehet számítani, ha a balkáni országok tényleg nem engedik be a gazdasági bevándorlókat, viszont a célországok nem változtatnak a hozzáállásukon. Így a migránsok továbbra is úgy fogják érezni, hogy nekik joguk van eljutni "Európa szívébe" - mondta.

Konkrét döntéseket szeretnének az uniós tárcavezetők

Együttes ülést tartanak ma az EU igazságügyi és belügyminiszterei a múlt pénteki párizsi terrortámadást miatt. A tanácskozásra érkező tárcavezetők jelentős része érkezésekor arról beszélt, konkrét eredményeket szeretne látni a légi utasok és a külső határok ellenőrzése, valamint a fegyverkereskedelem felszámolása terén. A miniszterek tanácsának soros elnökségét adó Luxemburg részéről Étienne Schneider úgy nyilatkozott: a külső határok ellenőrzésének mindenhol hatékonyan kell működnie, mert jelenleg vannak rések a rendszerben. Hangsúlyozta azonban, hogy a schengeni övezeten belüli szabad utazáshoz való jogot meg kell őrizni.

Orbán: Európa vezetőinek meg kell változtatniuk gondolkodásmódjukat

A párizsi terrortámadás után Európa vezetőinek meg kell változtatniuk gondolkodásmódjukat - mondta a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A kormányfő emlékeztetett: Magyarországot a déli zöldhatáron épített kerítés miatt többször vádolták embertelenséggel, de ma már világos, hogy a migránsok feltartóztatása és az európaiak életének védelme között kell választani. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a schengeni megállapodás jelenleg nem működik. Van olyan tagország, például Magyarország, amelyik minden erejét mozgósítva betartja és vannak olyanok, mint például Görögország, amelyek nem. Orbán Viktor ismét kijelentette: a kötelező uniós beléptetési kvóta rendszerét el kell törölni, mert fokozza a terrorveszélyt.
Orbán Viktor a 180 percben


Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádió stúdiójában, mielőtt interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2015. november 20-án.MTI Fotó: Máthé Zoltán

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádió stúdiójában, mielőtt interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2015. november 20-án (MTI-fotó: Máthé Zoltán)



Szijjártó: Az EU-nak mindent meg kellene tennie Schengenért

Az Európai Uniónak mindent meg kellene tennie a schengeni övezet életben tartásáért, ehelyett egyes országok kizárnák onnan a közép-európaiakat - közölte Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hangsúlyozta: az illegális bevándorlók ellenőrizetlen, tömeges beáramlásának komoly biztonsági, egyúttal gazdasági kockázata van. Magyarország ezt a kezdetektől fogva hangsúlyozza, amiért a most mini-Schengent létrehozni akaró országok kormányaitól folyamatosan heves kritikákat kaptunk. Visszatetsző, hogy éppen ezek az országok akarnak egy belterjes kört létrehozni. Holott Magyarország tartja be egyedül a schengeni szabályokat - tette hozzá Szijjártó Péter.

Néhány terrorista a menekültválságot kihasználva jöhetett

Néhány terrorista a menekültválságot kihasználva jutott be Franciaországba - jelentette ki a francia miniszterelnök. Manuel Valls este egy tévéinterjúban azt mondta: a schengeni rendszert megkérdőjelezi, ha Európa nem teljesíti kötelezettségeit a határok védelmében. Közben a francia államfő hivatala este bejelentette: Francois Hollande parancsot adott az Iszlám Állam elleni szíriai és iraki légicsapások fokozására. A francia államfő hat nappal azután adta ki a parancsot, hogy a dzsihadista szervezet magára vállalta a múlt pénteki, több mint 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorcselekmények elkövetését.Manuel Valls francia belügyminiszter (MTI/EPA/Etienne Laurent)

Egy amerikai igen a szír menekültek átvilágítását megszigorító törvénytervezetre

Megszavazta az amerikai képviselőház csütörtökön azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében nagyobb alapossággal világítanák át az Egyesült Államokba tartó szíriai és iraki menekülteket, és felfüggesztenék a befogadásukat. A republikánus többségű szövetségi törvényhozás alsóházában 289-137 arányban fogadták el a jogszabályt, ami azt jelenti, hogy csaknem félszáz demokrata képviselő is a kormányzat ellen szavazott. Barack Obama elnök, aki a folyó költségvetési évben 10 ezer szíriai menekültet szándékozik betelepíteni az Egyesült Államokba, előzetesen vétót helyezett kilátásba a törvénytervezettel szemben.

Mintegy ezer migránst fordítottak vissza a szerb-macedón határon

Ezer migránst fordítottak vissza a szerb hatóságok Macedóniába a határon. Ennek az az oka, hogy Szerbia úgy döntött, ezentúl csak a szíriai, iraki és afgán állampolgárokat engedi be. Őket is csak akkor, ha van görög vagy macedón regisztrációs papírjuk. Aleksandar Vulin szerb szociális ügyi miniszter szerint azért döntöttek így, mert a máshonnan érkezőket gazdasági bevándorlónak tekinti Szlovénia és Horvátország, így oda nem tudnának továbbutazni.

Mauritánia felé indulnak a szírek Európába

Egyre több szíriai menekült repül Mauritániába, hogy azután Európába folytassa tovább útját a veszélyes szaharai útvonalon. A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint számuk tovább nőhet, ha az európai országok tovább korlátozzák a Törökország felől érkező migránsok belépését. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint több mint 800 ezer migráns kelt át a Földközi-tengeren idén, és számuk az év végéig az egymilliót is elérheti.

Szijjártó válaszolt az osztrák kancellárnak

Magyarország a nemzetközi konvencióknak megfelelően a menekülttáborokban biztosította az ellátást a bevándorlóknak - közölte Szijjártó Péter, reagálva arra, hogy az osztrák kancellár bírálta a magyar menekültügyi ellátást, amely megítélése szerint humanitárius katasztrófát okozott volna, ha nem nyitják meg az osztrák határt. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Werner Faymann hamis látszatot kelt, azt pedig elfogadhatatlan volt, hogy a bevándorlók vasútállomást, autópályát és közterületet foglaltak el.

Svédország nem tud több szállást biztosítani a menekülteknek

Svédország nem tud több szállást biztosítani a menekülteknek, és sokan arra kényszerülnek majd, hogy maguknak találjanak szállást, vagy visszatérjenek Dániába, esetleg Németországba - közölte csütörtökön a svéd bevándorlási hatóság. A skandináv állam határszigorításokat vezetett be a rekord mennyiségű migráns érkezése miatt, míg a hatóságok több ezer embert terveznek elhelyezni fűtött sátrakban, üdülőhelyeken, de ezek a lehetőségek is kimerülni látszanak.

Nem torlódtak fel a migránsok Horvátország határain

Csütörtök késő délután sem a szerb-horvát, sem a horvát-szlovén határon nem torlódtak fel a migránsok, jóllehet a három ország bejelentette a gazdasági bevándorlók visszafordítását határáról. A M1 szerbiai tudósítója telefonon elmondta: Horvátországból négy vonat érkezett a nap folyamán a szerbiai Sidre, és közel 30 autóbusznyi migráns várakozik Adasevcinél arra, hogy a vonatállomásra szállítsák őket. A közmédia a szlovén-horvát határ menti Dobován tartózkodó tudósítója elmondta, a helyi tranziközpotban nincs senki, noha nemrég érkezett egy autóbusznyi menekült, az osztrák határ melletti Sentiljben ugyanakkor jelenleg is közel két-háromezren tartózkodnak. Szlovénia csütörtökön közölte, hogy visszafordítja a gazdasági migránsokat a horvát határról, Szerbia és Macedónia szintén bejelentette, hogy a továbbiakban csak a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezőket engedi át az EU irányába a, gazdasági migránsokat nem. Erre reagálva Horvátország is lezárta határait a gazdasági migránsok előtt.

Lázár: terroristacsoportok telepedtek rá a népvándorlásra

Az Európát gyengíteni akarók, különböző terroristacsoportok rátelepedtek a modern kori népvándorlásra - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. Lázár János közölte: a kormány több döntést is hozott a terrorveszéllyel kapcsolatban, így például - mint azt már bejelentették - határozott egy terrorellenes koordinációs központ felállításáról. A titkosszolgálati jelentések megerősítették a kormányt abban, hogy Magyarországon fokozni kell a biztonsági szintet - mondta a miniszter, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy Magyarország az EU tagországai közül, köszönhetően bevándorlási politikájának, az egyik legbiztonságosabb ország. Ám mivel az EU nem képes garantálni az emberek biztonságát, a tagállamoknak, így Magyarországnak is, maguknak kell helyt állniuk - tette hozzá.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. november 19-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tart az Országházban 2015. november 19-én (MTI-fotó: Soós Lajos)



Horvátország lezárja határait a gazdasági migránsok előtt

Horvátország lezárja határait a gazdasági migránsok előtt, mostantól csak Szíriából, Afganisztánból és Irakból fogad menekülteket - jelentette be a horvát ügyvezető belügyminiszter. Szlovénia csütörtökön megpróbált 162 olyan migránst visszatoloncolni Horvátországba, aki nem háborús övezetből, Marokkóból, Bangladesből, Srí Lankáról és Libériából érkezett az országba. Zágráb nem fogadta őket vissza területére, ezért még mindig Szlovéniában tartózkodnak - jelentette a horvát sajtó.



Ausztria nem szűr

Ausztria nem szűri nemzetiség alapján a menekülteket, az országba való beengedés ugyanúgy működik, mint az elmúlt hetekben - közölte a stájerországi rendőrség. Csütörtökön Szerbia és Macedónia is bejelentette, a továbbiakban csak a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezőket engedi át az EU irányába, valamint Szlovénia is közölte, hogy korlátozza a beáramló migránsáradatot, és visszafordítja a gazdasági menekülteket a horvát határról.

Meghalt Abaaoud, a párizsi merényletek feltételezett fő szervezője

Azonosították Abdelhamid Abaaoud-t, a múlt heti 129 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjét a Saint-Denisben megölt terroristák között - közölte a párizsi ügyészség csütörtökön. A közlemény szerint "az épületben talált, egyik darabokra esett holttestről van szó". A belga állampolgárságú dzsihadistát DNS-minták alapján azonosították, amely szerepelt az európai titkosszolgálatok nyilvántartásában. A Párizs északi elővárosában szerda hajnalban végrehajtott hét órás rajtaütés során nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök, és legalább ketten haltak meg az akcióban, egyikük egy nő, aki felrobbantotta magát. Ő Abaaoud francia állampolgárságú unokatestvére.

Az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet Dabiq című angol nyelvű internetes magazinja által közreadott kép az IÁ belga tagjáról, Abdelhamid Abaaoudról, aki a francia titkosszolgálatok szerint a francia fővárosban 2015. november 13-án elkövetett merényletsorozat fő kitervelője volt. Abaaoud november 18-án életét vesztette, amikor a rendőrség terroristákra csapott le Párizs északi elővárosában, Saint-Denisben. (MTI/EPA/Dabiq)

Az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet Dabiq című angol nyelvű internetes magazinja által közreadott kép az IÁ belga tagjáról, Abdelhamid Abaaoudról, aki a francia titkosszolgálatok szerint a francia fővárosban 2015. november 13-án elkövetett merényletsorozat fő kitervelője volt. Abaaoud november 18-án életét vesztette, amikor a rendőrség terroristákra csapott le Párizs északi elővárosában, Saint-Denisben. (MTI/EPA/Dabiq)



Németország és Ausztria továbbra is ragaszkodik a terhek megosztásához

Németország és Ausztria továbbra is ragaszkodik az európai migrációs válság terheinek megosztásához és az Európai Unióba érkező menekültek tagállamok közötti elosztását szolgáló tartós rendszer kialakításához - szögezte le Angela Merkel német és Wertner Faymann osztrák kancellár csütörtökön Berlinben. Angela Merkel az osztrák kormányfővel folytatott tárgyalása előtt tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a német és az osztrák hatóságok együttműködése révén sokkal rendezettebben halad a menedékkérők beléptetése Ausztriából Németországba, mint néhány hete. Ugyanakkor nem a német-osztrák határ, hanem az uniós külső határ biztosítása jelenti a megoldást, ha a menekültek számának "csökkentéséről, rendről, irányításról és legalizálásról beszélünk".

Orbán Viktor: komolyan kell venni, hogy háborús területről érkeznek a migránsok

Magyarország komolyan veszi a terrorháborút - jelentette ki a kormányfő, miután a Parlamentben találkozott a NATO főtitkárával. Orbán Viktor azt mondta: komolyan kell venni, hogy az unióba olyan területről érkeznek emberek, amelyekkel a tagállamok hadban állnak. Hozzátette, hogy a délről érkező migránshullámot még szigorúbban kell ellenőrizni. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár arról beszélt, hogy Magyarország értékes szövetségese a NATO-nak; kiemelte a balti térség légterének védelmét, az afganisztáni és koszovói missziót.

Szerb lapértesülés szerint a nyugat-balkáni országok lezárhatják határaikat 

Ausztriától Macedóniáig minden ország lezárhatja a határát, erről egy héten belül dönthet az Európai Unió - közölte diplomáciai forrásokra hivatkozva a Danas című szerbiai napilap. A meg nem nevezett informátorok azt mondták az újságnak: a biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős szerbiai testület keddi ülésén elfogadtak egy tervet, amely szerint minden belügyi szervet be kell majd vetni a határok lezárása érdekében. A Danasnak nyilatkozók szerint ez elkerülhetetlen, és a jelenlegi helyzetben igen összetett feladat lesz.

Spielfeld, 2015. november 17.  Szlovéniából érkezett migránsok a szlovén-osztrák határ osztrák oldalán, Spielfeldnél 2015. november 17-én. (MTI/EPA/Erwin Scheriau)

Szlovéniából érkezett migránsok a szlovén-osztrák határ osztrák oldalán, Spielfeldnél (MTI/EPA/Erwin Scheriau)



A lap információi szerint az Európai Unió a következő egy hétben dönthet a határok lezárásáról, ez azonban csak akkor lesz megvalósítható, ha Törökország is hajlandó az együttműködésre.

"Amennyiben Törökország nem akar együttműködni, a nyomás Görögországra hárul, és teljesen bizonyos, hogy Görögország nem fogja azt bírni. Ebben az esetben drasztikusabb lépéseket kell életbe léptetni a határokon, mert a migránsokat vissza kell onnan szorítani, az pedig teljesen biztos, hogy csak erőszak alkalmazásával lesz lehetséges" - figyelmeztettek a Danasnak nyilatkozó diplomáciai források, és felhívták a figyelmet arra, hogy egy ilyen forgatókönyv esetében, a szerb-magyar, illetve a szerb-horvát határon történt összetűzésekhez hasonló, vagy annál erőszakosabb incidensekre lehet számítani.

A lap azt írta, hogy a határzárakról szóló döntés gyorsan megszületik majd, ezt pedig az alapozhatta meg, hogy Angela Merkel német kancellár a párizsi merényletek után már nem tudja védeni a nyitott határokra vonatkozó elképzelést. Az uniós külügyminiszterek pénteki találkozója ebből a szempontból kulcsfontosságú lesz - írta a belgrádi lap.

A szerb kormány többször is kiállt amellett, hogy Szerbia nem épít kerítést a határain, és nem zárja le a határokat a migránsok előtt. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a legutóbb kedden ismételte meg álláspontját, ugyanakkor Nebojsa Stefanovic belügyminiszter úgy fogalmazott: Szerbia több forgatókönyvvel is készül arra az esetre, ha a térség országai, valamint Ausztria vagy Németország lezárná a határát, részleteket azonban nem közölt.

Sentilj 2015. november 17-én.  (MTI/EPA/Erwin Scheriau)



Tizenöt embert fogtak el tiltott határátlépés miatt 

Tizenöt embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt szerdán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Két emberrel szemben közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Hondurasban elfogtak öt szíriait, akik hamis útlevéllel az Egyesült Államokba tartottak

A hondurasi hatóságok közölték, hogy letartóztattak öt szíriai férfit, akik a múlt héten hamisított görög útlevéllel érkeztek Tegucigalpába. A rendőrség közlése szerint ez az első ilyen eset a közép-amerikai országban.

Az öt szíriai fiatalembert kedd éjjel vették őrizetbe, miután Costa Ricából a hondurasi főváros, Tegucigalpa nemzetközi repülőterére érkeztek. A hatóságok a lopott görög úti okmányok miatt kiadott Interpol-riasztás alapján tartóztatták őket fel - közölte Anibal Baca, a rendőrség szóvivője.

Baca szerint a nemzetközi rendőri szervezet Szíria óta követte a szíriai csoport nyomát, Libanonon és Törökországon, majd Brazílián, Argentínán és Costa Ricán át, egészen Hondurasig. Ugyanakkor nem utal semmilyen jel sem arra, hogy a lopott úti okmányokkal való visszaélésen kívül bármi más bűncselekménnyel gyanúsíthatóak lennének.

A csoport saját bevallása szerint az Egyesült Államokba akart eljutni San Pedro Sula, Honduras második nagyvárosának érintésével, ahonnan közvetlen repülőjáratok indulnak Los Angelesbe, Houstonba és Miamiba.

Honduras bevett állomása az Egyesült Államokba igyekvő migránsoknak, a lopott útlevelekkel azonban aligha juthattak volna be az országba.

Egy hatodik szíriai pénteken került rendőrkézre Tegucigalpában, őt repülőgéppel a szomszédos Salvadorba toloncolták vissza.

 

A tegnapi nap eseményeiről részletesen itt olvashat.