Köszöni szépen, nincs jól a Windows 10

Hiába adják ingyen, a megjelenése után három hónappal lassul a Microsoft „végső” operációs rendszerének terjedése.

Nehéz érteni, hogy a jogtiszta gépekre térítésmenetesen letölthető, s örökös frissítést ígérő Windows 10 miért hagyja ennyire hidegen a felhasználókat. Pedig a Microsoft még nyomulós marketing eszközöket is rendre bevet a juzerek ösztönzésére, s mégsem megy a dolog.

Most tette közzé friss adatait a NetMarketShare, melynek alapján a Win 10-et világszerte az összes PC mindössze 7,9 százalékán telepítették. Összehasonlításul: a kifejezetten sikeres – ám fizetős! – Windows 7 szintén egy hónappal a megjelenése után 7,7 százalékon állt.

Mint a Statista alábbi diagramján látható, csak a Windows 8 volt kevésbé népszerű – igaz, azért is fizetni kellett.
Infographic: Windows 10 Sees Faster Adoption Than Its Predecessors | Statista

A táblázat a Windows 7, 8 és 10 elterjedését mutatja: a vízszintes tengely a havi, a függőleges a százalékos változást ábrázolja. Fekete színnel jelölték a Win 7, kékkel a 8, zölddel Windows 10 oprendszert.

Úgy tűnik tehát, hogy az új operációs rendszer megjelenése nem állította meg a személyi számítógépek piacán a forgalom csökkenését. A jelentéseiből kiderül, hogy az egy évvel korábbihoz képest 10,8 százalékkal, 71 millióra csökkent a személyi számítógépek, laptopok és asztali gépek értékesítése a világpiacon, holott egy-egy új Microsoft Windows operációs rendszer bevezetése általában felélénkíti a személyi számítógépek eladását. Elemzők felvetik, hogy a kitartó zsugorodás oka a táblagépek és az okostelefonok kínálta alternatíva lehet.