Kisiklott szombat délután a francia gyorsvasút (TGV) egyik szerelvénye Eckwersheimnél, a német határ közelében, legalább heten meghaltak, tizenegy ember súlyosan megsérült - közölték a helyi hatóságok. A korábbi tájékoztatás szerint a balesetnek még legalább öt halottja volt.
A szerelvény próbaúton közlekedett egy Strasbourg közelében fekvő új pályaszakaszon, utasokat nem szállított. A vonaton 49 műszaki szakember utazott. Az SNCF francia nemzeti vasúttársaság közleménye szerint a szerelvény "a túl nagy sebesség" miatt siklott ki, de azt még nem tudni, miért haladt túl gyorsan a vonat.

TGV francia szuperexpressz. (MTI/EPA/LUCAS DOLEGA)
Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó újságírói egy híd lábánál látták a szerelvényt a pályával párhuzamosan haladó, 40 méter széles csatornában. A Dernieres Nouvelles d'Alsace című regionális napilap úgy értesült, hogy a kisiklás után a szerelvény kigyulladt.
A csendőrség búvárcsapata, a polgári védelem helikopterei, valamint tucatnyi mentő jármű sietett a baleset színhelyére. A balesetnek tizenegy súlyos sérültje van. Több sérültet helikopterekkel szállítottak kórházba.
A nagysebességű vasút Párizs-Strasbourg útvonalának második szakaszát, amelyen a szombati baleset történt, 2016 áprilisában tervezték üzembe helyezni.