Hoppál visszaszólt Lázárnak: a Csontváry-képek Pécsett maradnak

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter mai bejelentésére, miszerint ötletpályázatot írnak ki Csontváry Kosztka Tivadar hat óriásképének elhelyezésére, az alábbi közleménnyel reagált Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, pécsi országgyűlési képviselő.

"A Budai Vár Honvéd Főparancsnokságának épületében nagy közönségsikerrel zajló, júliusban nyílt Csontváry életmű-kiállítás az év végén zárul. Az eddig is Pécsett kiállított Csontváry-képek január folyamán az eredeti terveknek megfelelően visszaérkeznek a baranyai megyeszékhelyre, ahogy erre a kiállítás megnyitóján Lázár miniszter úr is ígéretet tett, és 2016 februárjától ismét a régi helyükön, a pécsi Csontváry Múzeumban lesznek láthatóak.



A politikus a közleményben hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Galéria tavaly (2014-ben) újabb 10 évre meghosszabbította a nem pécsi tulajdonú Csontváry-képek pécsi letétbe helyezését.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a 10. Múzeumok Őszi Fesztiváljának sajtótájékoztatóján a Budapesti Történeti Múzeumban 2015. szeptember 24-én. MTI Fotó: Kovács Tamás



Így az ötletpályázat nyomán ugyan nem zárható ki, hogy újabb Csontváry Múzeum létesüljön Magyarországon, de egy Csontváry Múzeum már működik évtizedek óta, és még tíz évig a szerződéses feltételek miatt működni is fog, az pedig Pécsett található" – írja közleményében Hoppál Péter.