Észak-koreai forgatókönyv Európa szívében?

Lukasenka újra győzött a fehérorosz elnökválasztásokon. Mondhatnánk, hogy bejött a papírforma, de a színfalak mögött azért nem minden ennyire egyértelmű. Bár a 61 éves politikus sikerrel lavíroz a volt szovjet térség és a nyugat között, egy gazdaságilag szinte a padlón lévő államot kell irányítania, háta mögött az egyre növekvő ellenzékkel. Vajon milyen árat fizet majd a hatalomért, no és kinek?

Lukasenka már ötödször nyerte meg a választást Fehéroroszországban - hogy milyen körülmények közt, más kérdés. A belorusz elnök mindenesetre azt mondta, ha 80 százalék rá szavaz, nyugodt lesz, a környezete 84 százalékról beszélt, a végeredmény pedig 83,8 százalék lett… Azt, hogy aztán vizsgálja-e most ezt valaki, más kérdés. Úgy tűnik, Brüsszel nagyon jó néven veszi a „minszki megállapodást”, sőt, ami még érdekesebb, Lukasenka maga is szépen beszél már Brüsszelről – emlékeztetett a Ma reggelben Kun Miklós történész, aki szerint a belorusz elnök most mintha a jó fiú szerepében tetszelegne.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Putyin elnök szeptember 17-én aláírta azt a dokumentumot, amelynek alapján Belorusszia területén egy komoly katonai bázis épül, és bár Lukasenka ezt a választási kampány idején cáfolta, a történész biztos benne, hogy a támaszpont - például az olcsóbb olajért cserébe - megépül majd, mert Moszkva gazdaságilag igencsak szorongatja Minszket. Lukasenka most tehát látványosabbnál látványosabb lépéseket tesz, és ha nem követ el komolyabb hibát, a szankciók is enyhülhetnek – értékelte a helyzetet Kun Miklós.

Azt, hogy az elnök legkisebb, tízéves fia, a politikától korábban tudatosan távol tartott Kolja az ENSZ közgyűlés küldöttei mellett ült, előtte pedig ott volt a szaúdi uralkodó temetésén, és Kínába is elkísérte édesapját, Kun Miklós érdekes fordulatnak értékelte. Emlékeztetett arra a történetre is, amikor a kisfiú, miután egy repülőgépen megharapta az őt fegyelmezni próbáló utaskísérőt, azzal fenyegette meg, hogy ha miniszter lesz, kivégezteti. Európa szívében mintha egy észak-koreai szcenáriót írnának – szűrte le Kun Miklós utalva Lukasenkának arra az újságírók előtt nemrégiben elhangzott vicces „elszólására” is, hogy Kolja lesz a következő elnök.