Magyarország schengeni külső határain 349 ezer 840 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök január 1-je óta. A hideg miatt egyre több beteg migráns érkezik Horvátországba. Berlin napokon belül dönthet arról, épülnek-e tranzitzónák az ország határán.
Aggódnak az áruszállítókFontos, hogy az európai határok átjárhatóak legyenek az áruszállítók számára, mert e nélkül drágulás következhet be - erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnöke beszélt az M1-en. Fülöp Zsolt elmondta, ha egy kamionnak bizonyos események miatt havonta többször órákat kell araszolni egy határnál, a kötelező pihenőidő miatt előfordulhat, hogy egy egész fuvar is kieshet az adott hónapban. Akár húsz százalékos kiesés is keletkezhet, így viszont már a költségeit, a munkabért és a lízing díjakat nehéz megkeresni - tette hozzá. Szerinte, ha nem történik változás, az vélhetően áremeléshez vezethet majd.
Merkel: nem lesz adóemelés a migrációs válság miattNémetországban nem lesz adóemelés a migrációs válság miatt - jelentette ki Angela Merkel a Bild című lapnak. A holnap megjelenő interjúban a kancellár azt mondta: a gazdasági helyzet jó, nem szükséges sem adóemelés, sem szolidaritási adó a válság kezelésének finanszírozásához. Merkel beszélt arról is, hogy a menedékkérőknek a kérelem elbírálásáig járó németországi anyagi juttatások európai összehasonlításban túl magasak, a kormány ezért arra törekszik, hogy a befogadóközpontokban tartózkodók főként ne pénzbeli segítséget kapjanak.
Embercsempészt fogtakDebrecenben fogták el azt a pécsi férfit, akit embercsempészet miatt köröztek az osztrák hatóságok - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság. A rendőrök szombat este járőrözés közben, egy társasházi lakásban vették őrizetbe a 31 éves embert, aki ellen európai elfogatóparancs volt érvényben. Ügyében a Fővárosi Törvényszék dönt.
Feszült a helyzet OpatovaconKisebb incidens történt a horvátországi Opatovac befogadóállomásán. Ranko Ostojic belügyminiszter szerint a rendőrök már hozzászoktak a hasonló, a különböző nemzetiségű migránsok közötti konfliktusokhoz és kezelni tudják a helyzetet. A horvát közszolgálati rádió tudósítása szerint délelőtt annyi busz érkezett a befogadóállomásra, hogy komoly dugó alakult ki az odavezető utakon. A hideg és esős idő miatt egyre több beteg érkezik a menekülttáborba. A legfrissebb adatok szerint szeptember közepe, a szerb-magyar zöldhatár lezárása óta csaknem 155 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt.
Német alkancellár: több mint egymillió menedékkérőre számíthat idén NémetországTöbb mint egymillió menedékkérőre számíthat idén Németország - jelentette ki az alkancellár a Szociáldemokrata Párt kongresszusán Mainzban. Sigmar Gabriel ezzel jóval magasabbra, mintegy kétszázezerrel többre tette az érkezők számát, mint Thomas de Maiziere belügyminiszter, a koalíciós partnernek, a Kereszténydemokrata Uniónak a politikusa. A szociáldemokrata politikus bírálta a német konzervatív uniópártokat, mert szerinte kettős játékot játszanak. A CDU, illetve a CSU Angela Merkel feltétel nélküli bizakodása és Horst Seehofer bajor miniszterelnök a határ lezárását kilátásba helyező kijelentései között ingadozik - fogalmazott az alkancellár. Az SPD abban egyetért Merkellel, hogy a határok lezárása nem jelenthet megoldást, a menekültáradat okait a Közel-Keleten kell kezelni.
Fidesz: Soros pénzzel támogatja a korlátlan illegális bevándorlást Soros György különböző nemzetközi és magyar szervezeteken keresztül pénzzel támogatja a korlátlan illegális bevándorlást - jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. Példaként a Magyar Helsinki Bizottságot, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületet, a Társaság a Szabadszágjogokért és a Migration Aid nevű szervezeteket említette. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy Soros György arra buzdította Európát, hogy minden egyes bevándorlónak fizessen évente 4 és fél millió forintot, az ehhez szükséges forrást pedig hitelfelvételből fedezze.
Konganak a magyarországi befogadóállomásokAlacsony a magyarországi befogadóállomások kihasználtsága, jelenleg 612-en vannak az állomásokon - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültügyi igazgatója az M1-en. Ennek oka, hogy az érkezők számához képest kevesen kérnek menedéket - tette hozzá Szép Árpád. Idén eddig csaknem 350 ezren lépték át illegálisan a határt, közülük minden második ember kért menedéket, de jellemzően nem várják meg az eljárások végét, távoznak Nyugat- illetve Észak-Európa irányába.
350 ezerMagyarország schengeni külső határain január óta csaknem 350 ezer illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. Szombaton az országban mintegy 8 ezer illegális bevándorlóval - ebből a magyar-szerb határszakaszon 12, míg a magyar-horvát határszakaszon 7894 emberrel - szemben intézkedett a rendőrség. A magyar-szerb határszakaszon szeptember közepe óta 674 ember ellen indítottak büntetőeljárást.

MTI Fotó: Varga György
Applikáció migránsoknakTelefonos alkalmazás segíti a migránsokat Szerbiában - írja a vasárnapi Vecernje Novosti című belgrádi napilap. A migránsok a program segítségével megtudhatják, hogyan kérhetnek menedéket, hol vannak befogadó központok. Megtalálják a szálláshelyek és egészségügyi intézmények címeit is. A Menedék Szerbiában nevű alkalmazást a menedékkérők védelmével foglalkozó központ fejlesztette ki, ez az első ilyen alkalmazás Európában. Arab, perzsa és angol nyelvű.
Tranzitzónák Németországban?A német kormány napokon belül döntést hoz arról, hogy létesítsenek-e tranzitzónákat az ország határán a menedékkérők számára - közölte a német kancelláriaminiszter a Bild am Sonntag című lappal. Peter Altmaier úgy fogalmazott: az elsősorban a bajor hatóságok által szorgalmazott tranzitzónák kialakítása fontos eleme lenne a migránskérdés kezelésének, önmagában azonban nem oldaná meg a problémát. Hozzátette: az európai törvények lehetővé teszik az uniós tagállamok számára, hogy ilyen zónákat alakítsanak ki. A német kancelláriaminiszter azt is hangsúlyozta: a menedékstátus megadása kapcsán végre azokra kell összpontosítani, akiket valóban üldöznek.
Egyre több a betegA hideg miatt egyre több beteg migráns érkezik Horvátországba - adta hírül a horvát közszolgálati televízió. Az UNICEF programvezetője azt mondta: a gyerekek súlyos légzőszervi megbetegedésekkel kerülnek az ideiglenes befogadóállomásra, gyakori a bőrbetegség és a viszketegség is. Az opatovaci sátortáborba ellátogató horvát egészségügyi miniszter ugyanakkor cáfolta, hogy bőrviszketegség járvány ütötte volna fel a fejét az illegális bevándorlók között.
Szeptember közepe óta 153 ezren lépték a szerb-horvát határtKözben legfrissebb adatok szerint szeptember közepe, a szerb-magyar zöldhatár lezárása óta 153 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. Horvátország területére tegnap mintegy 7800 migráns érkezett, akiket vonattal és buszokkal folyamatosan szállítanak a magyar határra.
Seehofer ismét bírálIsmét bírálta a menekültválság kapcsán a német szövetségi kormányt a CSU vezetője. Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy konferencián élesen kikelt a német kancellár azon kijelentése ellen, miszerint a német határok lezárása és a menedékkérők befogadásának tilalma nem megoldás a helyzetre, és ezt nem is lehetne kivitelezni. Az Angela Merkel vezette konzervatív CDU-val szövetségben kormányzó bajor CSU elnöke hozzátette: szövetségi szinten rendet kell teremteni és tartalmat kell adni a bevándorlási és menekültügyi politikának.
A tegnapi nap történéseiről
itt olvashat bővebben.