Szanyi Tibor szerint a méhek kipusztulásával az emberiség is kihal

Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője Brüsszelben, a Méhek Európai Hete keretében az EU legnagyobb agrárképviseleti szövetsége, a Copa-Cogeca által szervezett tanácskozás házigazdájaként tartott előadást.

Szanyi beszámolt arról, hogy a tanácskozáson kifejtette: a méhek pusztulása miatt az emberiség előbb kerülhet az éhezés szélére, mint bármi más okból. "Bár igen fontos a méztermelés is, a méhek haszna kevésbé ebben rejlik, hanem sokkal inkább a növények beporzásában."



A tájékoztatás szerint a 23 millió európai gazdát és 22 ezer európai agrárszövetkezetet tömörítő Copa-Cogeca finn főtitkára, Pekka Pesonen hangsúlyozta, hogy az EU-ban az elmúlt 10 évben hiába növekedett a méhkasok száma 30 százalékkal, a méhek mézben mért teljesítménye nem változott, vagyis drámai a gyengülés mértéke.

Szanyi Tibor azt mondta, nem tudni pontosan, mi minden az oka a méhek egyre gyakoribb tömeges pusztulásának, de az biztos, hogy a háttérben az emberi szennyezés is áll. A magyar szocialista politikus felszólította az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a méhpusztulással kapcsolatos elemzéseket és kutatási projekteket, "mert valójában versenyt futunk az idővel".