Szeptember 28-án felavatták a Bethesda Gyermekkórház hiperaktív és figyelemzavaros gyermekek ambulanciáját. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 3 millió forintot gyűjtött össze februári jótékonysági rendezvényén a kórház javára. A támogatásból a kórház a hiperaktív és figyelemzavaros gyermekek ellátását szolgáló, speciálisan felszerelt ambulanciát alakított ki.
A Bethesda Gyermekkórház ambulanciáján elsősorban infrastrukturális szempontból bővült és javult a betegellátás. Ez főként a vizsgálóhelyiségeket és azok számítástechnikai felszerelését, illetve bútorzatát érinti. Egy következő lépcsőben neuropszichológiai tréningek bevezetését és a hozzá szükséges hardver- és szoftverháttér beszerzését is tervezi az intézmény – mondta el Csiky Miklós főorvos, a központ vezetője a hirado.hu-nak.

(Illusztráció)MTI Fotó: Bruzák Noémi
A főorvos azt mondta: a hiperaktív, figyelemzavaros gyerekek kivizsgálása és ellátása is komplex. „Multimodális, azaz több támadáspontú terápiát alkalmazunk, amelyek közül tudományos módszerekkel bizonyíthatóan a gyógyszeres kezelés a leghatékonyabb. Emellett jelentős szerepet játszhat a magatartás-terápia, továbbá több más, önmagában véve kicsi, de egymás mellett, összeadódva jelentős jótékony hatású kiegészítő terápiás módszer áll a rendelkezésünkre. Ilyen például a szenzomotoros fejlesztés, a neuro-feedback, illetve egyéb, terjedőben lévő neuropszichológiai számítógépes fejlesztő módszerek: ADHD-coaching, speciális életvezetési tréningek, táplálékkiegészítők” – avatott be a részletekbe a főorvos.
Mi az az ADHD?Az ADHD betegség korai beazonosításában segédkezhetnek a védőnői szűrések, az értő szemmel végzett házi gyermekorvosi vizsgálatok, az óvodapedagógusok és fejlesztőpedagógusok szakszerű megfigyelései és jelzései – hívta fel a figyelmet a a központ vezetője. A diagnózis fontos helyszínei az oktatási intézmények közül a Pedagógiai Szakszolgálat, illetve a Szakértői Bizottság, az egészségügyi intézmények közül pedig a gyermekpszichiátriai ambuláns és fekvőbeteg-ellátó helyek.
Az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar rövidítése. Többnyire iskoláskortól diagnosztizálják, mivel tünetrendszere összetett, valamint az iskolai szokás- és szabályrendszer szigorúbb az óvodai normáknál. A viselkedésben három fő területen észlelhető a zavar, ezek intenzitásban eltérhetnek egymástól. A motoros tünetek közül a legjellemzőbb, hogy a gyermek állandó mozgásban van, például képtelen nyugodtan megülni a széken. Ide tartozhat még, hogy verbálisan is aktív, folyton beszél, nem lehet leállítani, és a beszédtémákat szokatlanul gyakran változtatja. A második tünetcsoport az impulzivitás, amely a hirtelen váltásokban érhető tetten. Az ilyen gyermek gyakran váltogatja tevékenységeit, külső segítséget igényel a rutinok kialakításához és betartásához, mindenben ő szeretne az első lenni. Ők azok, akik valószínűleg a legtöbbször hallják az „Előbb gondolkodj, aztán cselekedj!” intelmet. A figyelem zavarát mint harmadik területet az egy-egy tevékenység közbeni elkalandozások, könnyű elterelhetőség, a munkafolyamatok befejezetlensége jellemzi – magyarázta Bodó Katalin óvodapszichológus. Hozzátette, hogy az óvodai időszakban a szabad játék, a nagyobb mozgástér és a toleránsabb környezet képes elfedni a zavart. Az iskolában a figyelemproblémák és a túlzott motoros aktivitás hamar szembetűnik, amikor a gyermek képtelen pár percnél tovább nyugalmi helyzetben megülni a padban és követni a tanító néni instrukcióit.
Csiky Miklós elmondta azt is, hogy az ADHD alkati rendellenesség,és inkább működési zavarként, egyfajta szabályozási zavarként fogalmazható meg. Alapvető szerepet játszik benne az idegrendszer eltérő tempójú és irányú érése.
Szakmai körökben általánosan elfogadott vélemény, hogy az idegrendszer természetes érési folyamatai során, illetve azokat segítő külső fejlesztő hatások útján az alkati vonások alakulnak, egyes funkciók beérnek vagy más módon pótlódnak, és ennek folyamán az érintett gyerekek egy kisebb része mintegy természetes módon, magától túljut, túllép a nehézségeken.
A felnőttkorban is szükség van segítségre„Tapasztalataink és a vizsgálati adatok szerint azonban az ADHD-val érintettek jelentős részének - legalább a felének - még a felnőttkorban is szüksége van szakmai segítségre. Leghatékonyabb terápiája - mind gyermek-, mint felnőttkorban - a gyógyszeres kezelés, amely nem szünteti meg maradéktalanul a tüneteket, hanem, mint egy jó szemüveg a rövidlátást, korrigálni tudja a diszfunkciót arra az időre, amíg a szervezetben tart a hatása” – emelte ki.
A frissen felavatott ambulancián jelenleg elsősorban részmunkaidős szakemberek dolgoznak, akik más helyszíneken, más feladatokat is ellátnak. Az intézményben gyermekpszichiáter, klinikai gyermekpszichológus, neuropszichológus, gyógypedagógus, családterapeuta, művészetterápiás, foglalkoztatói, csoportvezetői képzettséggel, alapvetően pedagógiai alapvégzettségre és ráépített mentálhigiénés képzettséggel rendelkező mentálhigiénés asszisztensekre épül a rendelkezésre álló terápiás terek működtetése. „Annak is örülünk, hogy emellett egy számban és lelkesedésben jelentős önkéntes pszichológuscsapat is rendszeresen támogatja szakmai munkánkat. A szűk keresztmetszet egyelőre a gyermekpszichiáter szakorvos” – emelte ki a központ vezetője.
„A társellátókkal való szoros együttműködés felé tett első lépésnek tartjuk a szakmaközi párbeszédet, amit pedagógusok számára előadások, workshopok, esetmegbeszélések formájában nyújtunk igény esetén. Az értő, célirányos megsegítés pedagógusi oldalról jelentős támogatás egy nehézségekkel küszködő gyereknek, és mentálhigiénés szempontból is megelőző - elmaradása esetén terhelő - hatású lehet” – ismertette Csiky Miklós.
Segítség a szülőknek isNagy jelentősége van az állapot megértését és kezelését a szülők, gyerekek és pedagógusok számára megkönnyítő pszichoedukációnak, illetve a szülői támogató csoportoknak is.
Az ambulancián szeptember 17-én indítottak el az ADHD-s gyermekek szülei számára egy támogató csoportot. A tervek szerint egy-egy csoport körülbelül 4-8 hétig tartó foglalkozásokon vesz majd részt. A találkozások során a jelenlévők megosztják egymással a nehézségeiket, a gyereknevelés során szerzett felismeréseiket, hatásos nevelési módszereiket, emellett pedig tapasztalt és képzett segítő szakemberek megfelelő információval, útmutatással látják el őket, amelyekkel - a remények szerint - segítségükre lehetnek a gyermekeik nevelésében, terheik hordozásában. „Korábbi, illetve külső tapasztalatok alapján arra számítunk, hogy ezekből a csoportokból önsegélyező szülőcsoportok is kialakulhatnak, amelyeknek indulásánál a bábáskodást szintén vállaljuk” – vázolta a terveket a központ vezetője.
A Magyarországon regisztrált 20 ezer hiperaktív és figyelemzavaros beteg közül csupán 5 ezren részesülnek szakszerű ellátásban, holott időben felismerve a betegség hatékonyan kezelhető.