Nem csak okosabb lesz az aki sportol, hanem az is marad

A sport okosít. Egy új feltevés szerint a rendszeres testmozgás hozzájárul az agy fejlődéséhez, vagyis szellemileg is jobb teljesítőképességgel bírnak az aktív sportot űző fiatalok.

A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Karának Agyi Képalkotó Központja és a Testnevelési Egyetem arra keresi a választ, hogy ez miért van így.

A központ vezetője szerint legfontosabb kutatási területük annak vizsgálata, miként hat az agyra a rendszeres mozgás, illetve melyek az érintetté váló agyi folyamatok, és hogyan befolyásolja a mozgás az agyi funkciókat a különböző életkorokban. A másik, az agykutatási eredmények felhasználása a sportteljesítmény fokozására, míg a harmadik közös téma a módszerek fejlesztése.

Az agyi képalkotó központnak az M1 – Minden tudás című műsorában bemutatott, 3 Teslás MRI-készülék a lelke. Specifikusan kutatásfejlesztésre alakították ki. Az úgynevezett követéses vizsgálat alatt éveken át mérik és elemzik majd különféle képalkotó módszerekkel a fizikai fejlődés és az öregedés agyi folyamatait.

A képalkotó rendszer segítségével meg tudják vizsgálni a sportolók izomszövetét, porcszövetét, amelyből egyértelmű képet kapnak, hogy bizonyos terhelésekre hogyan reagálnak. Ezáltal elkerülhető lesz a túlterhelés.

A Testnevelési Egyetem rektora fontosnak tartja annak vizsgálatát és kutatását, hogy hogyan növelhető legitim módon a teljesítmény. Szavai szerint a teljesítményfokozás olyan területeit vizsgálnánk közösen, amelyek megengedettek, a szervezetben meglévő folyamatokat feltételeznek, ezek együttes harmonizálását, optimalizálását jelenti.

A tudományos eredmények ráadásul segíthetnek a diszlexia, a figyelemzavar és a tanulási nehézségek jobb megértésében és a korszerű fejlesztő módszerek kidolgozásában is.

Szeretnének többek között olyan új edzési, fejlesztési terveket is kidolgozni, amelyek segítik az iskolai mozgásprogramokat, és a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésében is hasznosíthatóak.