Jogerős életfogytiglant kapott két bandatag idős emberek megölése miatt

A nyolctagú banda a fővárosban 2010 októbere és 2011 januárja között a kiszemelt idős emberekre otthonukban támadt rá este, éjszaka, hogy megszerezze értékeiket. Öt embert megöltek, tucatnyit bántalmaztak, megkötöztek és kiraboltak.

A Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatával hat vádlott esetében lényegében helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék első fokú döntését, az így jogerőre emelkedett.



Két vádlott esetében az első fokú, felmentő ítéletet hatályon kívül helyezték, és a bíróságot az ítélőtábla új eljárás lefolytatására utasította.

A nyolctagú banda a fővárosban 2010 októbere és 2011 januárja között a kiszemelt idős emberekre otthonukban támadt rá este, éjszaka, hogy megszerezze értékeiket.  Öt embert megöltek, tucatnyit bántalmaztak, megkötöztek és kiraboltak. A tizennégy vádbeli cselekmény a fővárosban, jobbára Csepelen történt, alig négy hónap alatt. A nyolc vádlott közül hat román állampolgárságú, de magyarul többnyire jól beszélő férfi.

A tényállás szerint a Romániából Budapestre költöző, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező elkövetők még az értékek megszerzése szempontjából is szükségtelen mértékű erőszakot alkalmaztak a 71 és 90 év közötti gyenge, beteg sértettekkel szemben, akik többnyire meg se próbáltak ellenállni, legfeljebb csak szóban.

A vádlottak egyebek mellett bűnszövetségben, csoportosan elkövetett rablást, személyi szabadság megsértését, életveszélyt okozó testi sértés kísérletét, valamint különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölést követtek el.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőrendű vádlott esetében helybenhagyta a korábban kiszabott tényleges életfogytiglani szabadságvesztést. A másodrendűt - akit első fokon szintén életfogytiglanra ítéltek, de azzal, hogy leghamarabb 40 év múlva vizsgálható a feltételes szabadságra bocsátása - szintén tényleges életfogytiglanra ítélte.

A másodfokon eljáró tanács elnöke, Rédei Géza közölte: a tábla indokoltnak tartotta azt, hogy az első- és a másodrendű vádlottat "a kirívóan súlyos, sorozatban elkövetett durva bűncselekmények miatt teljes mértékben ki kell zárni a társadalomból". Ugyanakkor megjegyezte, hogy a hatályos szabályok szerint 40 év múlva ezekben az esetekben is vizsgálni kell a szabadlábra helyezés feltételeit.

A másik négy vádlott esetében a kiszabott büntetéseket az ítélőtábla helybenhagyta. Első fokon egy vádlottat - aki több esetben az elkövetők sofőrje volt - tíz évre, egyet pedig hat és fél évre ítéltek. Egy magyar állampolgárságú nő - aki többször is tippadó volt - öt évet kapott, egy pedig felfüggesztett szabadságvesztést.

Két vádlottat bizonyítottság hiányában felmentett első fokon a törvényszék. Az ítélőtábla esetükben új eljárásra utasított - mondván, az elsőfokú döntés nem alkalmas a felülvizsgálatra, az ítélet ténymegállapítása és az indokolása között nincs meg a kellő összhang -, egyben szökés, elrejtőzés veszélye miatt elrendelte előzetes letartóztatásukat. Utóbbi miatt a két vádlott fellebbezett.

A bűncselekményeket a Fővárosi Ítélőtábla a régi büntető törvénykönyv (Btk.) szerint minősítette át. Rédei Géza azt mondta, a törvényszék tévesen döntött úgy, hogy nem az elkövetéskor hatályban lévő régi, hanem már az új Btk. rendelkezéseit alkalmazza.