Okoseszközökkel a diákok is szívesebben tanulnak

Európa 81 országából gyűltek össze Budapesten azon a kongresszuson, ahol az oktatáskutatás legújabb vívmányai álltak a homloktérben. Az egyik legnagyobb érdeklődést a magyar fejlesztésű Geomatech projekt váltotta ki.

A Geomatech projekt egy országos, kiemelt projekt, mely nem kisebb céllal jött létre, mint hogy Magyarországon megváltoztassa a matematika és a természettudományos oktatást vonzóbbá tegye a diákoknak, a tanárok hatékonyabban tudjanak tanítani - mondta el Juhos István szakmai vezető.

"Arra törekedtünk, hogy beépítsük a tananyagainkba azokat a modern pedagógiai elveket, amelyek átengedik a teret a diákoknak, bevonják őket az oktatásba, és aktívak lesznek. Kísérletezhetnek, felfedezhetik a világ, a matematika, a természettudományi jelenségek mibenlétét" - részletezte.

A szakemberek 2 évig dolgoztak a projekten.

Egy internetes portálon eközben mindenki számára elérhetővé tették a tananyagokat, és felkészítették a tanárokat a kreatív felhasználására.

"Nemrégiben mutattuk be a mobilos fejlesztéseinket, a mobil szenzorokat használjuk fel az oktatásban. Ez is, mint az összes többi tananyag, egyedülálló a világon. Ilyen egyszerűen és ilyen látványosan sehol a világon nem tanítanak, mint Magyarországon most" - fejtette ki.

A projekten 300-an dolgoztak és több mint 2500 tanárt képeztek egy éven keresztül. A tananyagfejlesztés mögött egy 30 fős módszertani csapat áll. Matematikából mind a 12 évfolyamra elkészült a tananyag, a természettudományi tárgyakból pedig elsőként a fizikára fókuszáltak.



Lavicza Zsolt 16 éve foglalkozik matematika- és technológiaoktatással, most a Cambridge-i Egyetemen dolgozik, emellett a világ számos pontján az ő szaktudását hívják segítségül.

"Rengeteg helyen próbálják a technológiákat alkalmazni, és nagyon sok figyelmet szentelnek annak, hogy a diákok élményszerűen tudjanak tanulni, nagyon sok országban rengeteg laptopot, tabletet osztanak szét. Például most utazom Argentínába, ahol 4 millió laptopot osztottak szét a diákoknak, és a mi segítségünket kérik 16 ezer tanár felkészítéséhez" - ismertette.

"Ez hatalmas áttörés a matematikában. A 21. század innovációja, hogy megértsd a matematikát. Merőben új útja a tanulásnak, egy nagyon-nagyon új módszer. A gyerekek, a fiatalok természetes kreativitásukat használva tanulnak, virtuális tapasztalatokat szereznek az internet segítségével. Nagyon izgatott vagyok, mert együtt fejlesztjük tovább ezt a módszer Cambridge-ben" - jegyezte meg Pamela Burnard professzor.

A motiváció adott, hiszen a diákok a mobiljukon keresztül láthatják, használhatják a tananyagot. Például mobillal megvizsgálhatják akár a Föld mágneses erejét is.

"Az én álmom az, hogy a magyar gyerekek az okostelefonjukon matekfeladatokkal játszanak. A mai világban nem az eszközökkel kell harcolni, hanem az eszközöket értelmes célokra kell felhasználni, legyen az laptop, táblagép, okostelefon, mindegyiken lehet sok mindent végigvinni" - mondta el Csépe Valéria módszertani tanácsadó. - A konferencián is minden arról szól, ez az új pedagógiai elv, hogy használjuk a technológiát, használjuk helyesen, legyenek a technológiát megfelelően támogató tananyagok, mégpedig olyanok, hogy a diákok maguk is tudjanak kísérletezni, és aktívak legyenek az órán.

A budapesti konferencián számos, az oktatást segítő módszert mutattak be, és akadtak olyan érdekességek is, mint a vektoros arckamera-rendszer. Ez abban segíti a tanárokat, hogy felismerjék, mikor lankad a diákok figyelme.