Görögöknek magyarázza a magyar miniszter a migránshelyzet kezelését

Trócsányi László igazságügyi miniszter egy görög hírportálnak arról nyilatkozott, szerinte, a migráns problémát Európán kívül kellene kezelni, különben az nem oldódik meg. A politikus arról is beszélt, a magyar határkerítés nem azt jelenti, hogy Magyarországot nem érdeklik a menekültek.

A bevándorlás problémáját Európán kívül kellene kezelni, máskülönben folyamatosan újabb menekültszámokról és a menekültek elosztásáról fogunk beszélni - nyilatkozta Trócsányi László igazságügyi miniszter az in.gr című görög hírportálnak.

A tárcavezető a Frontex - azaz az Európai Unió határvédelmi ügynöksége - megerősítése mellett foglalt állást, és olyan megoldásokat sürgetett, amelyek megakadályozzák a tömeg beáramlását Európába.

Türelem, ez nem az Egyesült Államok

A magyar igazságügyi miniszter értékelése szerint türelemre, párbeszédre van szükség, és figyelembe kell venni, hogy Európa népei különbözőek. "Ez nem az Egyesült Államok" – fogalmazott. Kifejtette, minden országnak megvan a saját történelme, minden népnek más a véleménye, kultúrája és tapasztalata.

Különbözik például Franciaország, amelynek Afrikából vannak tapasztalatai, Németország, amely nagy, iparral rendelkező ország, Közép-Európa államai pedig tulajdonképpen csak negyedszázada lettek függetlenek - mondta Trócsányi László. A miniszter szerint emiatt "mi olyan megoldásban hiszünk, amely nem technokrata. Egyszerűen olyan megoldást szeretnénk, amelyet az Európai Unió összes népe elfogad".

Trócsányi szerint felületes a Juncker-terv

Az igazságügyi miniszter felszínes megoldásként jellemezte a Juncker-tervet. Ezt egy olyan mérnök munkájához hasonlította, aki csak a terveit nézi és számol, a helyzet okáról ugyanakkor nem beszél. Magyarország szerint először meg kell találni az ide vezető okokat és a segítség módját, utána lehet megvitatni a megoldás mikéntjét, az Európán kívüli és belüli felelősségeket - fejtette ki.

A miniszternek felvetették, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemrég Görögországot hibáztatta a migrációs válságért. Erre úgy reagált, hogy a kritika a schengeni rendszer védelmében hangzott el, amely összeomlani készül, és ezt Magyarország el akarja kerülni.

A kerítés nem jelenti, hogy Magyarországot nem érdeklik a menekültek

Trócsányi László a biztonsági határzár megépítésének indokául azt mondta: megoldást kellett találni arra, hogy jogszerű legyen a belépés Magyarországra. A miniszter a kormány fontos kötelességeként hivatkozott a határok védelmére, és kijelentette: a kerítés nem jelenti azt, hogy Magyarországot nem érdeklik a menekültek, és lesznek olyan helyek, ahol be tudnak jönni.

Az Európai Unió jövőjét firtató kérdésre olyan értékként határozta meg az EU-t, amelynek alapja a közös szolidaritás és a felelősség. "Olyan Európában szeretnénk élni, amely nem válik szét nagy és kis országokra, minden országnak ugyanolyan értéke lesz, és az erős országok figyelembe fogják venni a kis országok véleményét" - fogalmazott.