Egyre több migráns vár arra, hogy beléphessen Röszkénél

Növekvő számú migráns, kedd reggel már mintegy háromszáz személy várt arra a régi horgos-röszkei, azaz a Horgos 2 nevű határátkelőhelyen, a szerb oldalon, hogy beléphessen Magyarországra.

Mintegy kétszáz migráns várt arra hajnali fél 1 óta, hogy megnyíljon a határátkelő, és átkelhessen Szerbiából Magyarországra. Ők sátrakban, vagy takaróba burkolózva az aszfalton aludtak. Reggel további körülbelül százan csatlakoztak a várakozókhoz. A Horgos 2 nevű határátkelőhelyen 7 és 19 óra között elsősorban az autópályáról letiltott járművek kelhetnek át, a migránsok a határnyitást várják, és abban bíztak, a hétfő este érkezettekhez hasonlóan ők is beléphetnek az Európai Unióba.

A határátkelőnél rögtönzött tábor alakult ki, olyan információkat is lehetett hallani, hogy hamarosan mobilvécéket is felállítanak az út mentén.

Az átkelőt nem sokkal éjfél után zárták le, előtte azonban a hatóságok beengedték Magyarországra az átkelő kapuja előtt várakozó több száz embert.

A szerbiai menekültügyi szervezetek, valamint a migránsokat segítő önkéntesek becslése szerint kedden is több százan érkezhetnek még a szerb-magyar határra.

Hétfőn több szerbiai politikus is kijelentette: arra számít, hogy a magyar határvédelmi szigorítások életbelépése után megváltozik a migránsok útvonala.

Hétfő este a magyar határőrség közölte a határátkelőhelyen tartózkodó migránsokkal: a zöldhatáron 35 méterenként egy-egy rendőr vagy katona áll, ezért ne próbáljanak meg ott átjutni Magyarországra.