Már 3800 katona van a déli határnál

Már 3800 katona van a déli határ közelében - közölte a TV2 Mokka című műsorában péntek reggel Simicskó István honvédelmi miniszter.

A katonák jelenlegi elsődleges feladataként a kerítésépítésben való részvételt nevezte, megerősítve azt a sajtóhírt, hogy a védműből naponta tíz kilométer épül meg.

A Magyar Honvédség járművei a röszkei gyűjtőpontnál. MTI Fotó: Molnár Edvárd



A szerdán indult, Határozott fellépés 2015 kapcsán arról beszélt, a honvédség feladata a rendőrök mellett a biztosítás, "élőerős védelem kell a határ mellé, nem elég a kerítés".



Az ENSZ menekültügyi főbiztossága figyelemmel követi a magyar hadsereg tevékenységét 

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) "szorosan figyelemmel követi" a honvédség tevékenységét Magyarországon, és elvárja, hogy mind a rendőrség, mind a hadsereg tiszteletben tartsa a menedékkérők jogait - közölte pénteken a szervezet szóvivője.

William Spindler genfi sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar kormány elfogadta, hogy a főbiztosság Magyarországra küldjön 300 előregyártott házat - szerkezeti elemekre szétszerelten -, amelyek menekültek átmeneti szállásaként szolgálhatnak.

A szóvivő tudatta, hogy a főbiztosság rendkívüli segélyt küld 95 ezer ember számára Magyarországra, Szerbiába, Macedóniába és Görögországba.