Radikalizálódnak a migránsok és az európai lakosság is?

Ha az elmúlt 24 óra európai nyilatkozatait megnézzük, az katasztrofális – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Az osztrákok azt mondták, nyitva kell hagyni a határt, erre tegnap lezárták. Horst Seehofer bajor miniszterelnök kijelentette, hogy történelmi tévedés a menekülteket beengedni. A migránsok hosszú hónapokat fognak menekülttáborokban tölteni Németországban, pedig nem erre készülnek, nem ez az elvárás. Márpedig amíg nem döntenek a státuszukról, nem kaphatnak állást. Ráadásul a menekülteknek legfeljebb 35 százaléka maradhat Németországban, 65 százalékot kiutasítanak, amiből óriási feszültségek lesznek. A probléma az, hogy senki nem meri kimondani, a migránskérdésre egy összeurópai választ kellene adni – magyarázta.

Jelenleg a menekülteknek az első hulláma jön. Tavasszal jön a második hullám sokkal szegényebb emberekkel sokkal nagyobb számban. Európa a huszonnegyedik óra utolsó egy percében van – fogalmazott.

Ahhoz, hogy az Iszlám Állam ellen fellépjünk, szárazföldi erőket kellene bevetni, amit az Egyesült Államok egy évvel az elnökválasztás előtt nem vállal. Vagyis az Iszlám Állam még legalább 14 hónapig tartja a pozícióit. Szíriában a szunnita cél Aszadot megbuktatni, mert ő síita és Iránnal van szövetségben. Az iráni cél Aszadot bármi áron megtartani. Az amerikai cél hatalomra juttatni a szír demokratákat, akik azonban mindössze pár százan vannak, és nincs társadalmi bázisuk. A Szíriában lévő többségi szunniták tudják, hogy az összes rossz közül aszad a legkisebb rossz, ezért elfogadják – érvelt Nógrádi György.

Hozzátette: Szíria körül ott van több millió menekült, ami Libanonban polgárháborúhoz vezetett, Jordániában élelmiszer- és vízhiányhoz, Törökország pedig ezzel zsarolja részint Európát, részint Szíriát.

Németországban jelenleg rendkívüli a feszültség. Egyrészt németeknél felmerült, hogy a migránsok ne kapjanak pénzt, hanem csak élelmiszert. Másrészt Németország azt mondta, szüksége van a jól képzett, egyedülálló bevándorlókra, ilyen azonban alig érkezik. Ezek az emberek Európában nem tudnak integrálódni, a muzulmán közösségeknek ez sem Franciaországban, sem Belgiumban, sem Hollandiában, sem Nagy-Britanniában nem sikerült – szögezte le.



Németországban egyébként az alapján „dobják szét” a menekülteket, hogy a tartományoknak mekkora a lakossága és az adófizető képessége. Így a volt NDK-ra sokkal kevesebb jut, ezzel együtt a négy tartományban rendkívül erőteljes a fellépés a menekültekkel szemben. Beleértve azt, hogy felégetik a szállodákat, ahol a migránsok élnek. Németországban már látszik, hogy jönnek a problémák, és a menekültkérdésben a lakosság rendkívül megosztott. Amit várnak a migránsok és ami történik, az nem összehozható, ebből az következik, hogy mindkét fél, vagyis az európai lakosság és a migránsok is radikalizálódnak. Ennek beláthatatlan következményei lesznek. Jó lenne a kérdést megoldani, különben tavasszal katasztrófaállapotok lesznek – hangoztatta a biztonságpolitikai szakértő.